Buggyantott tojást készíteni talán nem tűnik nagy kunsztnak, de air fryerben készíteni már egészen más tészta. Ennek ellenére jó hír, hogy simán megoldható, Cheffy Ashlea – aki saját magát úgy aposztrofálta, hogy tökéletesen béna ennek az elkészítésében a hagyományos módon – a TikTokon meg is mutatta, mi a titka.
Némi olajat és forró vizet tett két hőálló edénybe és beleütötte a tojásokat egyet-egyet mindkettőbe. Ezután 200 fokra melegítette az air fryert, és hat percre berakta őket.
Kiöntöttem ki a vizet. Aztán megfőztem a krumplit, tettem rá vajat, felolvasztottam egy kis sajtot, rátettem egy kolbászpogácsát, aztán rá a csodálatos buggyantott tojásokat.
Ezután sózta, borsozta őket és a végeredmény valami elképesztő lett – a kommentelők is imádják az ötletet, többen írták, hogy ők is ki fogják próbálni, mert ennél egyszerűbb módszert még nem láttak.