nlc.hu
Egészség
Közel az örök fiatalság ezzel az áttöréssel

Út az örök ifjúsághoz: egy új áttörés lehetővé teheti a sejtek megfiatalítását

Ha az élesztősejteknek megy, akkor nekünk is sikerülni fog!
Öreg-fiatal kezek

Ki ne akarna örökké fiatal lenni? Egy új, áttörést jelentő tanulmány szerint hamarosan azt is megtudhatjuk, hogyan.

A Kaliforniai Egyetem San Diegó-i kutatói a sejtek öregedési folyamatának átprogramozását vizsgálták és képesek voltak 82%-kal megnövelni az élesztősejtek élettartamát; azt állítják, hogy ugyanezt sejtszinten az embereknél is meg lehet tenni – írta meg a New York Post.

A tanulmányt csütörtökön publikálták a Science folyóiratban.

Az élesztősejtek egysejtű mikroorganizmusok, amelyek az emberi sejtekhez hasonló öregedési folyamaton mennek keresztül – és bár utóbbiak összetettebbek, a szakértők bizakodóak és úgy vélik, hogy a most megszerzett tudás alkalmazható rájuk.

Az élesztősejtek rendelkeznek egy transzkripciós kapcsolóval, amely lehetővé teszi számukra, hogy kétféleképpen haljanak meg: nukleoláris hanyatlással (a sejt fehérjekészítő tulajdonságainak szétforgácsolódása) vagy mitokondriális hanyatlással (a sejt energiatermelésének hanyatlása). Ezek az útvonalak természetes módon megállítják egymást; ahogy az egyik végbemegy, a másik megszűnik.

A kutatóknak azonban sikerült a transzkripciós kapcsolót egy negatív visszacsatolású hurokká átprogramozniuk, aminek hatására az élesztősejtek a két öregedési állapot között ingadoztak – ezzel 82%-kal megnövelve élettartamukat.

A vezető szerző, Dr. Nan Hao, az UC San Diego Szintetikus Biológiai Intézetének társigazgatója az eredmények jelentőségét azzal magyarázta, hogy „ez volt az első alkalom, amikor sikerült újratervezni a génáramköröket és átprogramozni az öregedési folyamatot a hosszú élet elősegítésének érdekében”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top