Nem annyira hétköznapi dolog, hogy egy híresség betegségéről dokumentumfilm készüljön. Hogyan született a Bemutatjuk Selma Blairt?
Selma Blair menedzserét Troy Nankinnek hívják, ők ketten már több mint húsz éve dolgoznak együtt. Amikor kiderült, hogy Selma valószínűleg átesik majd egy őssejt-transzplantáción, Troyban felmerült az ötlet, hogy ezt és az odáig vezető folyamatot rögzíteni kellene kamerákkal. Selma elkezdte filmezni magát, afféle videónaplókat csinált a napjairól. Engem egy fotós, Cass Bird mutatott be Troynak. Cass volt az, aki az elhíresült fotókat készítette Selmáról a Vanity Fair magazinnak. Átküldte nekem az addig készült felvételeket, és megkérdezte, hogy látok-e ebben egy dokumentumfilmet. Elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy itt minden adott egy izgalmas dokumentumfilmhez, ezért elkezdtünk beszélgetni, egyeztetni, közben pedig Troy partnereket is talált a filmhez, gyorsan összeállt a finanszírozásunk. Nem volt sok időnk az előkészületekre, mert közeledett Selma kórházba vonulásának időpontja, úgyhogy szinte azonnal nekiálltunk forgatni.
Rachel Fleit lelki társra talált Selma Blair színésznőben
Mennyire volt szoros a menetrend?
Április vége felé találkoztam először Selmával, május vége felé kezdtünk el közösen forgatni, ő pedig július elején vonult be a kórházba az őssejt-transzplantációra. Minden nagyon gyorsan történt.
Úgy tudom, magad is egy autoimmun betegségben szenvedsz, de ez mégis nagyon más, mint a sclerosis multiplex. Mennyit tudtál erről a betegségről, mielőtt belevágtál a forgatásba?
Az édesapám immunológus, és neki köszönhetően elég jól ismerem az autoimmun betegségek működését. Én egy alopecia universalis nevű betegségben szenvedek, melynek eredményeként az immunrendszerem megtámadja a hajhagymáimat és a szőrtüszőimet, ami hajhulláshoz és teljes szőrtelenséghez vezet. A sclerosis multiplex esetében az immunrendszer magát az agyat támadja, és egészen komoly következményekkel járhat. Bár a betegségeink különböznek, közös pontként rögtön adott volt, hogy mindketten egy krónikus betegségben szenvedünk, ami gyógyíthatatlan, és együtt kell élnünk vele az életünk hátralévő részében.
Milyen volt az első találkozásod Selmával?
Első alkalommal FaceTime-on keresztül beszélgettünk. Ugyanott ültem, ahol most is, és az első beszélgetésünk során rengeteget nevettünk.
Te kopasz vagy, nekem meg sclerosis multiplexem van. Mit kezdjünk ezzel?
– tette fel nevetve a kérdést. Az is a beszélgetésünk során derült ki, hogy egy régebbi kisfilmem, amit egy michigani családról forgattam, pont arról a családról szól, akikkel ő gyerekként felnőtt. Őrület, milyen kicsi a világ. Amióta bemutatták ezt a filmet, és szóba kerül ilyen-olyan társaságban, mindig van ott valaki, akinek van egy Selma Blair-sztorija. Hihetetlen, hogy ennyien ismerik őt, mintha mindenütt ott lenne. Kicsit olyan ő, mint Kevin Bacon. Tudod, van az a játék, hogy bármelyik embertől el lehet jutni Kevin Baconhöz maximum hat emberen keresztül. (nevet) Selma is ilyen, ez a határozott meggyőződésem.
Selma Blair és Rachel Fleit a film Los Angeles-i premierjén (Fotó: Rich Polk/Getty Images for Discovery)
Ez egy nagyon intim projekt, ami rendkívül rövid idő alatt készült el. Hogyan érdemelted ki ilyen gyorsan Selma bizalmát?
Nagyon nehéz szavakkal kifejeznem, hogy két ember miért kerül gyorsan azonos hullámhosszra, mert ez egyszerűen csak megtörténik. Találkoztunk és rögtön lett köztünk egy kapcsolat. Az is igaz, hogy alapvetően könnyen kapcsolódom az emberekhez, gyorsan bízni kezdenek bennem, szóval a dokumentumfilm-készítés ilyen szempontból ideális munka számomra. Rögtön láttuk, hogy sok közös van bennünk. Azok közé a dokumentumfilmesek közé tartozom, akik igyekeznek nem sok vizet zavarni. Egy ideális világban csak egy légy lennék a falon, és onnan venném filmre a történéseket. Selma készen állt erre a filmre, tudta, mi vár rá, ha egy kis stáb a nyomában lesz. Ráadásul egy népszerű színésznőről beszélünk, aki az élete nagy részét kamerák előtt töltötte.
Azóta már többször is elmondta, hogy szerinte jót tett a mentális egészségének, hogy kamera követte őt. Segített neki abban, hogy visszanyerje az identitását. A sclerosis multiplex egy olyan betegség, ami pont az identitásodat rabolja el. Selma számára a kamerák közelsége azt jelentette, mintha visszakapta volna a munkáját, amit olyannyira szeretett.
Újra önmaga lehetett, és ennek köszönhettem, hogy az igazi Selma Blairt tudtam bemutatni a filmben.
A film talán legintimebb pillanatai azok, amikben Selma a kórházban van az őssejt-transzplantáció előtt és után. Ez a szakasz rendkívül törékenynek és sebezhetőnek mutatja őt. Ide is beengedték a dokumentumfilmes stábotokat?
Ez egy hosszabb folyamat volt, melynek egyes szakaszaiban Selma teljes izolációra szorult, olyankor nem találkozhatott senkivel, nem mehetett be senki se hozzá. Az immunrendszere gyakorlatilag kikapcsolt egy időre, túl nagy veszélyt jelentett volna rá, ha találkozik bárkivel. Tudtuk, hogy lesz egy ilyen szakasz, és megbeszéltük, hogy ez idő alatt maga készít majd felvételeket az iPhone-jával, ahogy korábban a videónaplóját is rögzítette. Elmondtam neki, hogy nagyjából mire lesz szükségem, ő pedig próbált eszerint eljárni. Nem kértem tőle nagy dolgot, csak azt, hogy beszéljen a gondolatairól és az érzéseiről. A videónaplói amúgy is fontos részét képezik a történetmesélésünknek, így nem okozott gondot, hogy a kórházban is készül egy ilyen rész.
Fotó: Discovery Channel/Courtesy Everett Collection
Magát az őssejt-transzplantációt azonban én magam vehettem fel az iPhone-ommal. Ez egy elég izgalmas és stresszes pillanat volt, ugyanis nem volt mellettem a stábom és nem volt lehetőség ismétlésre: az orvost mégse kérhetem meg egy ilyen bonyolult eljárás esetén, hogy ismételje meg, mert nem sikerült jó szögből felvennem. (nevet) Egyetlen felvételből kellett megoldanom, operatőr segítsége nélkül. Intenzív nap volt, ami extrém mértékű koncentrációt kívánt részemről, ugyanis aznap nem hibázhattam.
Jól érzem, hogy Selmának nem voltak tabutémái a forgatáskor? A filmet nézve azt éreztem, hogy ennél jobban nem nagyon lehet kitárulkozni.
Magamat a verité dokumentumfilmes iskola képviselőihez sorolom, így számomra kimondottan fontos, hogy ne legyenek tabutémák. Ott vagyok, megfigyelek és mindent megmutatok ebből, amit érdekesnek találok. Selma megadta nekem ezt a lehetőséget, nem volt semmi, amit eleve kizárt volna, nagyon nyitott volt velünk. Bármiről kérdezhettem, sőt megengedte, hogy szabadon válogathassak az archívumából. Beengedett a házába, az archív családi fotói és videói közé, és bármit használhattam, ami megtetszett onnan. Hihetetlen volt a bizalom, amit kaptam tőle, és rendkívül hálás vagyok érte. Dokumentumfilmesként az igazságot akarom megmutatni, és itt semmi nem állt az utamba, hogy megtehessem ezt. Selma száz százalékban feltárta előttem az igazi önmagát, és nem titkolta, milyen elképesztő nehéz életszakaszon megy át éppen. Igazi örömmunka volt.
Sok mindent előre megterveztetek, de egy dokumentumfilm forgatásán mindig történnek váratlan dolgok. Mi volt az, ami a legmeglepőbb fejlemény volt a forgatáson?
Leginkább akkor lepődtem meg, amikor először vetítettem le Selmának az elkészült filmet. Amikor a transzplantáció folyt, Selma kinézete nagyon látványosan megváltozott: önmaga legrosszabb formáját mutatta, nagyon sebezhetőnek és védtelennek tűnt. Ebből a szakaszból is vágtam be részleteket a filmbe. Tudtam, hogyha megengedi nekünk, hogy ezt megmutassuk, akkor egy igazán különleges film van a kezünkben.
Ideges voltam, kíváncsian vártam, hogyan fog reagálni, amikor meglátja majd magát a filmvásznon. Ott nincsenek szép ruhák, nincs smink, nincs fodrász… Sőt, haja sincs, mert a kezeléstől az is kihullott. Őszintén szólva kissé zavarba ejtő volt, hogy a filmem alanya egy ponton elkezdett hozzám hasonlóan kinézni, már ami a hajat illeti. Meglepett, hogy ennyire nyitott volt, nem ijedt meg önmagától és attól, hogy az emberek így lássák őt. Tudtam, hogyha ezt megmutathatjuk, az sok embernek fog segíteni. Látni fogják, hogy nincsenek egyedül ezzel, és ezt az állapotot is lehet méltósággal is viselni.
Nehéz volt eldönteni, mely ponton fejezd be a filmet? Hiszen Selma élete folyt tovább, akár tovább is filmezhetted volna.
Viszonylag hamar világossá vált, hogy a filmem három szakaszból fog állni. Az első szakasz Selma és az ő állapotának bemutatása, majd folytatjuk az őssejt-transzplantációval, viszont azt nem tudtuk, hová futtassuk ki a harmadik részt. Selma nem fog ellovagolni a naplementébe, ezt a filmet nem lehet így befejezni. Aztán jött a Covid és megoldotta a problémáinkat. A pandémia miatt mi is leállni kényszerültünk. Selmaval ez idő alatt is tartottuk a kapcsolatot FaceTime-on.
Idővel rájöttem, hogy a filmem az emberi természettel együtt járó állandó küzdelemről szól, és ehhez a Covid adott egy új réteget nekem. Hirtelen az egész világ szemben találta magát egy olyan betegséggel, amit képtelen kontrollálni. Selma ezen már hónapokkal korábban átesett a betegsége kapcsán, és hirtelen az egész világra ez várt. Az emberi természet azonban nagyon rugalmas, bármivel képes megküzdeni. A film ezt a folyamatot ábrázolja. Amikor a helyzet engedte, hogy a stábbal ismét elutazhassunk Selmához, azonnal mentünk, és minden biztonsági előírást betartva újra forgattunk vele, és immár kamerák előtt beszéltük át együtt azokat a témákat, amikről korábban a FaceTime-beszélgetéseink közben is már szó esett. Éreztem, hogy ezzel készen vagyunk, megvan a filmem.
Selma Blair és Rachel Fleit a Critics Choice Documentary Awards gálán, 2021-ben (Fotó: John Lamparski/Getty Images)
A filmed igen, de Selma története azóta sem ért véget. Továbbra is küzd a betegségével, közben pedig elképesztő dolgokra képes, például indult az amerikai Dancing with the Starsban, és gyakorlatilag nagykövetévé vált a sclerosis multiplex betegségben szenvedőknek. Nem lenne jó ötlet folytatni a filmet?
Vicces, hogy ezt mondod, mert Selmával egy ideje már viccelődünk azon, hogy folytatást kellene készítenünk. Remélem, tényleg nekiállunk. Imádok Selmával dolgozni, rajtam nem múlik.
A Bemutatjuk Selma Blairt május 4-től látható az HBO Max kínálatában.
