nlc.hu
Szabadidő
Így mulatott a magyar a pesti Broadway-en, az 50-es években

Így mulatott a magyar a pesti Broadway-en, az 50-es években – fotók

A szórakozás a múlt század első felében egyet jelentett a pesti Broadway-jel, a Nagymező utcai Moulin Rouge-zsal, ahol olyan művészek léptek a kabaré és revü színpadára, mint Alfonzó, Komlós Juci, Dajka Margit, a két Latabár, Feleki Kamill vagy Kiss Manyi. Az 50-es években Táncpalota néven ismert szórakozóhely a Fortepan csodás képein elevenedik meg.
Budapesti Táncpalota

Az eredetileg 1894-ben Somossy Orfeum néven nyílt mulató a Nagymező utca 17. alatt volt megtalálható. A 30-as években Moulin Rouge, a háború után Budapest Kávéház lett, majd az 50-es évektől Budapest Táncpalota. Még Josephine Baker is táncolt itt 1928-ban. A Budapesti Operettszínház közel 100 év után nyitotta össze főépületével az 1922-ben leválasztott, a Moulin Rouge néven ismert épületrészt. Ezáltal 2017. április 20-án a színház egy új kamara játszóhellyel gazdagodott, amely a Kálmán Imre Teátrum nevet kapta.

Bauer Sándor, a Magyar Film Iroda és a Vendéglátás magazin fotósának képein keresztül, most betekinthetünk a Budapesti Táncpalota fénykorába, az 50-es és 60-as évekből.

Budapesti Táncpalota
Megnézem
Összes kép (22)

Forrás: szinhaz.hu, Fortepan

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top