Hogy mégis az erdő képe kapcsolódik össze a természet fogalmával, azért van, mert itt valósul meg a legösszetettebb együttélése növényeknek, gombáknak és állatoknak. Az erdőben zajlanak a legbonyolultabb folyamatok, szinte áttekinthetet-len kapcsolatok és kölcsönhatások alakulnak ki élőlények sokasága között, hiszen itt található adott területen a legváltozatosabb flóra és fauna.
Arra a kérdésre, hogy miért az erdők nyújtják a legkedvezőbb feltételeket az élőlényeknek, a föld minden készén, nem számítva persze az óceánokat, nehéz egyértelmű választ adni. A legfontosabb persze az a védelem, amit a fák nyújtanak a náluk jóval apróbb élőlényeknek, hatalmas törzseik, terebélyes lombkoronájuk megkíméli őket az időjárás viszontagságaitól. Ezzel lehetőséget biztosít egy erdei életközösség az érzékenyebb élőlények túlélésére is.
Az erdő létének alapja a fa, a természetnek ez a csodálatosan felépített, művészien kivitelezett alkotása. Minden fa külön világ, rengeteg élőlénynek nyújt élőhelyet. Mivel a fák határozzák meg egy erdő jellegét, a különböző erdőtípusokat ezek alapján rendszerezik. Hiszen míg a legtöbb növény csak egy-két évig él, addig a fák köztudottan több száz évig is élhetnek, ha a fejszék és láncfűrészek megkímélik életüket.
Érdemes szólni róla miért hullatják le bizonyos fák a lombjukat, míg mások egész éven át zöldek maradnak. Ehhez tudni kell, hogy a fák a fotoszintézis során rengeteg vizet párologtatnak el, s a vízveszteséget a talajból szívják fel. Mivel a gyökerek a fagyott talajból nem képesek vizet szívni, a fa nem tudja pótolni a vizet, inkább lehullatja leveleit, és a téli időszakra lecsökkenti anyagcseréjét, hogy tavasszal újult erővel folytathassa az oxigéntermelést.
Ezért élnek lombhullató fák a mérsékelt égövön, míg a trópusokon élő fák lombcseréje folyamatos. Tehát nem biztos, hogy egy örökzöld fa a fenyőfélék rokona: egyszerűen csak mostohább körülmények között él, leveleit viaszréteg borítja, hogy minél kevesebb vizet párologtasson el. Így aztán egész évben fotoszintetizálhat, szárazságra, fagyra való tekintet nélkül.
Magyarország tekintélyes részét még a múlt század elején is erdők borították, jelenleg csak a körülbelül 19%-át. Még az Alföldön is a ligetes, erdőfoltokkal tarkított puszta lenne a természetes. Ám a népességnövekedés következében szükség volt a szántóterületek mellett a tüzelőre és az építőanyagra, az erdők pedig hamar felhasználásra kerültek. A jelenlegi mennyiség is csak félig áll őshonos állományból; tölgyből, bükkből, gyertyánból, a többi mind telepített akácos, fenyves vagy nemesnyáras. Pedig a szemnek is kellemesebb az igazi erdő, mint a szabályos sorokba ültetett egykorú fák látványa.
Ha legközelebb egy madárcsicsergéstől hangos, virágokkal borított erdőn visz keresztül az utunk, álljunk meg egy pillanatra. Merüljünk el a zajos, mégis határtalan csendbe, szívjuk be az avar, a virágok illatát, s érezzük: egy csodának vagyunk részesei. Becsüljük meg ezt a mára már ritkasággá váló élményt, s legyünk azon, hogy ne zavarjuk nyugalmát, ne szennyezzük tisztaságát. S kívánom minden erdőjárónak, hogy e teljes harmónia mélyén ráeszméljen, hol rejlik a legfőbb kincs: saját magunk.
