 |
A legfontosabb alkotásaimnak a gyerekeimet tartom. Mindannyiuknak van valami a személyiségében, amiért imádnivalók. Amikor éppen nem születik egy újabb csemeténk, szinte veszteségnek érzem a kihagyott lehetőséget.
A három idősebbik Gerendás-utód ma már más családokban él. A zenész jelenlegi házasságában négy gyermeket nevel. A hétéves Daninak, aki fejlődési rendellenességgel jött a világra, kicsit több jut a papából. A rendkívüli tehetséggel megáldott kisfiú teljes jogú tagként dobol édesapja zenekarában.
Dani születésekor az első reakció a megdöbbenés volt, a sírás. Miért pont ő? Miért pont velünk történik ilyesmi? Aztán az ember felocsúdik az első ijedségből, és azt mondja: ezt a gyereket elfogadom, így szeretem, ahogy van és megtanítom arra, hogy ő is elfogadja magát. Dani nincs könnyű helyzetben. A hiányosságai láthatók rajta, s mint tudjuk, a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Csúfolják is, persze. Nap mint nap meg kell küzdenie ezzel a próbatétellel. De amit a sors elvett az egyik kezével, azt a másikkal busásan visszaadta. A tehetsége, az intellektusa, az érzelmi fejlettsége különleges, jóval átlag feletti. Hihetetlen ösztönnel van megáldva, ami ritkaság a dobosok között. Akinek még nem volt része abban az élményben, hogy együtt zenélhet a gyermekével, talán nem is tudja, hogy ez mennyire csodálatos. Ilyenkor úgy érzem: az élet rám mosolygott.
Azt mondják, minden nehézség, minden tapasztalás, minden gyermek azért érkezik hozzánk, mert tanítani akar valamire.
Amíg nem születik a családba törött szárnyú madár, addig a legjobb szülő sem éli át ezt a végtelenül önzetlen, maradéktalan törődést. Ha a fiunk tanítani akart valamire, akkor valószínűleg arra, hogy mint mindenkiben, bennem is ott élt valamiféle gőg, önzés, amit el kellett felejtenem. Ha a gyermeke egészségéről van szó, akkor az ember levet magáról mindenféle addigi önzést. Alázatot tanul. Ma már azt mondom: ennek így kellett lennie. Talán ezért sem volt kérdés, egy pillanatra sem, hogy vállaljunk-e még újabb gyereket, bár az orvosok szerint ötven százalék erejéig benne volt a pakliban, hogy ő is fejlődési rendellenességgel születhet. Úgy gondoltuk, teljesen mindegy, ha megismétlődik a dolog, akkor lesz még egy ilyen csodálatos gyerekünk. Mert Dani úgy nagyszerű, ahogy van.
Gerendás Péter ezúttal azokhoz a versekhez szerez zenét, amelyeket Vámos Miklós Apák könyve című műve nyomán írtak.
Nagyon szerettem az apámat. Hiányzik, mióta már nincs ezen a világon. Jó lenne néhanap megkérdezni őt bizonyos dolgokról. Tudom, hogy sokszor tévedtem ebben-abban, de próbálok tanulni a hibákból. Nagy hangsúlyt fektetek arra is, hogy a feleségemet kellőképpen becsüljék a gyerekeink. Mellesleg azt szoktam mondogatni, hogy az apaság olyan szakma, amit az ember élete végéig tanul. Én is így vagyok ezzel. Már csak azért is, mert nyárra várjuk a nyolcadik Gerendás-babát. Ha minden igaz, kislány lesz. Így remélhetőleg javít majd a fiúk javára billenő statisztikai mérlegen.
