Lelkes kis kuktaként már évekkel ezelőtt feltűnt Jamie videóiban Buddy, a sztárszakács negyedik gyermeke. Jamie nagyon rokonszenvesen nyilatkozott korábban gyermekei jövőjéről, feleségével ugyanis soha nem erőltették rájuk édesapjuk világsikert hozó hivatását.
A Cooking Buddies nevű YouTube-csatornát azonban immár 133 ezren követik, és idén végre Jamie is beszélt Buddy körvonalazódó jövőbeli karrierjéről.
Tavaly a magyar Dining Guide gasztromagazinnak adott tavalyi interjújában még így mesélt gyerekei jövőjéről: „Nem tudok róla, hogy bármelyiküknek is karrierterve volna az ételekkel, de ez csak rajtuk múlik. Izgatottan várom, hogy mivel szeretnének foglalkozni. (…) Kétség sincs afelől, hogy séfnek lenni rohadt kemény munka, ugyanakkor hihetetlenül kifizetődő is. Szerintem annyi a lényeg, hogy hagyd a gyerekeidnek, hogy megtalálják a saját útjukat.”
A Jamie family
Jamie Oliver házassága immár 23 éve tart Juliette Nortonnal. A műsoraiban is felbukkanó „Joolsszal” 18 éves koruk óta vannak együtt, és idén tavasszal 23 év házasság után megerősítették frigyüket, és újraházasodtak. Öt gyermeket nevelnek: legidősebb lányuk, Poppy Honey már 21 éves, őt követi Daisy Boo (20) és Petal Blossom (14), nagyobbik fiuk, Buddy Bear Maurice (12), a legkisebb pedig a 6 éves River Rocket.
Jamie egyébként maga is vendéglátós szülők gyermeke, már fiatalon édesapja pubjában, a The Cricketers konyháján edződött.
Idén a Daily Mailnek adott új interjújában Jamie már úgy nyilatkozott: ha Buddy úgy dönt, hogy szakács lesz, ő azt szeretné, ha megküzdene a szakmai tudásáért. Ehhez látnia kell a gazdák, állattenyésztők, halászok és kistermelők mindennapi munkáját, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen azokkal a kemény munkát végző emberekkel, akik a gasztronómia mögött állnak.
„Ez az, ami megváltoztatja az embert. Mindenképpen ezt kérném Buddytól is, ha ő is ezt az utat akarná választani.”
Mint a Hello Magazine megírta, annak ellenére, hogy Buddyt százezrek követik a saját és édesapja online csatornáin, Jamie fia nem lóg a közösségi oldalakon. Jamie már több ízben eldicsekedett vele, hogy Buddy késhasználati technikája igen magas színvonalú, a konyhai tudása a sok gyakorlásnak köszönhetően tart itt. Az ifjú kis szakács tízévesen már tudott makrélát filézni!
Buddy mindent-bele omlettje:
Buddy Oliver egyszerű, de nagyszerű palacsintája, még több évvel fiatalabb korából:
Buddy és az egyáltalán nem egyszerű bolognai, csupa természetes hozzávalóból, kényelmi megoldások nélkül: