Mindenki, aki eddig látta az előadást, elragadtatva mesél róla. Mi a titka A hosszú élet titkának?
Azért sem mindennapi előadás, mert nem egy történetet mesél el, hanem tizenhatot. Rövid, néhány perces jelenetek, amelyben más és más szerepeket játszunk. Van, amelyik mindenkit megnevettet, de van, amelyik könnyeket csal az emberek szemébe és jellemző rájuk a meglepő, váratlan fordulat. Sokan, akik látták, azt emelik ki, hogy tele van életszeretettel, még a kegyetlenebb pillanatokban is van valamifajta kedvesség.
Mégis mi köti össze a történeteket?
Érdekes ez, hogy valójában semmi, legfeljebb pont mi, a színészek. És mégis, aki megnézi ezt az előadást, egy kerek egészet kap. Van egy különleges hangulata, embersége, és rólunk szól. Magunkról, a szüleinkről, a környezetünkről. Magyarországról.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Hogyan született meg az előadás? Nem tipikus, hogy novellák sorából lesz egy egész estés színházi produkció.
Rényi Ádám két novelláskötetéből, az Osztálytalálkozóból és A bezzeggyerekből válogatott Enyedi Éva dramaturg és Ádám maga. Ők ketten alkalmazták színpadra a történeteket, így a jelenetek többsége párbeszédes formájú lett, de akad néhány monológ vagy majdnem monológ is. (Rögtön az első jelenetben, az Osztálytalálkozóban például egyedül vagyok a színpadon). Lengyel Andor rendezte az előadást, a próbák során is változott a jelenetek sorrendje, de mostanra egy igazi érzelmi és hangulati hullámvasút lett belőle. Márkos Berci csellójátéka is segít nekünk a hangulatok megteremtésében és a ritmusban is.
Februárban mutattátok be az előadást a 6SZÍN-ben. Mit éreztetek a közönség reakcióiból?
Szerencsére nagyon szeretik a nézők. Sokan az első jelenet végén értik meg, hogy mi vár rájuk, de a színpadról végig érezzük, hogy egyetlen percre sem veszítjük el őket. Ezért is jó, hogy sok történettel találkozik, aki jegyet vált az előadásra, mert mindig jön valami új, ami nem hagyja lankadni a figyelmet. Az okostelefonok és az online videók világában nehezebb hosszabb időre elnyerni az emberek figyelmét. Ez az előadás azokat is leköti, akiket egy hagyományos színdarab esetleg untatna.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
És milyen benne lenni színészként?
Imádjuk! Mindig várjuk már a következőt. Ez egy színészbarát előadás. Komoly koncentrációt igényelnek a gyorsöltözések és a hirtelen átlényegülések, de egy estén belül sokat megmutathatunk magunkból, fő- és mellékszerepekben. Én többek között rendőrnőt, szerelmes naivát, önkormányzati referenst, édesanyát, egy alig tizennyolc éves lányt és egy színházi öltöztetőt is megformálok, és a partnerekkel való interakciók is sokfélék.
Kik a partnereid az előadásban? Milyen velük dolgozni?
Ecsedi Erzsébet, Márton András és Mohai Tamás a partnereim, és nagy öröm a velük közös munka. Andrással játszottunk ugyan együtt korábban egy darabban, a többiekkel most először dolgozhatok együtt. Nagyon jó közöttünk a kémia, a próbafolyamat is élvezetes volt. Szeretjük egymást, és ezt a néző is érzi.
Téged sokan inkább zenés előadásokból, komédiákból ismernek. Más arcodat tudod itt megmutatni?
Azt hiszem, hogy igen. Itt is van persze sok humor. Sőt, a többiek vicces jelenetei alatt ott nevetek a takarásban minden alkalommal, de van igazi, mély dráma is. És minden történetet néhány mondattal, gesztussal építünk fel, hogy a néző hamar benne érezhesse magát a jelenetben. Ez különleges feladat. Szerencsére mostanában amúgy sem csak „szendék” találnak meg, egyre több érdekes karaktert van lehetőségem megformálni. Sőt, a Madách Színházban az Aranyoskámban sem a naiva, hanem egy eléggé egzaltált nő, Sandy szerepét játszom, amit nagyon élvezek. Júliusban egyébként ezt is játszom majd.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Háromgyerekes családanya vagy. Lesz időd a pihenésre is a nyáron?
Valóban, az anyaszerep állandó főszerepem, szóval mindig van feladatom akkor is, amikor nem játszom. Augusztusban elutazunk kempingezni a férjemmel és a gyerekekkel. Nagyon várom már, de előtte a városmajori bemutatót is. A nyári, szabadtéri előadásoknak mindig van egy különleges hangulata. Július 23-án ott is elmeséljük, hogy mi A hosszú élet titka.
