nlc.hu
Szabadidő
Nyári programok gyerekeknek

5 különleges nyári program gyerekeknek

Hoztunk 5 nyári programlehetőséget, amelyre elvihetjük a gyerekeinket, és még mi is jól fogjuk érezni magunkat. Ezek a programlehetőségek különlegesek és szórakozás közben még tanulhatnak és fejlődhetnek is.

Néhány hete lett vége az iskolának, ami pedig azt jelenti, hogy a gyerekek otthon vannak. De nekik az otthonlét nem annyira pihentető, mint a szüleiknek. Ők sokkal inkább kalandokra és eseménydús napokra vágynak. Persze, kellenek a nyugisabb napok is, de néha nekünk sem árt, ha kikerülünk a komfortzónánkból, és kipróbálunk valami új, közös programot.

A szokásos játszóterezésen kívül néha kellenek a különlegesebb helyzetek a gyerekeknek, ahol próbára tehetik fizikai képességeiket és logikájukat is. Az alábbi 5 program széles érdeklődési kört biztosít, ezért mindenki megtalálhatja benne a neki és gyermekének leginkább tetszőt. 

A Pagony kiadó kalandsétái

Minden korosztálynak külön kalandos sétával készült a Pagony könyvkiadó. A legkisebbek Boribonnal járhatják be a Szent István Parkot. Az óvodások a kuflikkal sétálhatnak a Pozsonyi úton és környékén. Míg az iskolások a Gellért-hegyen kutathatják a Négy madár titkát. Természetesen útba ejtve a csúszdás játszóteret a hegy oldalában. A középiskolások pedig az Időfutás sok-sok szereplőjével nyomozhatnak a 2. kerületben. A programok a Pagony könyvesbolt üzleteiből indulnak.

Városi nyaralás 

Az óbudai Budapest Gardenben minden programot megtalálhatunk, ami egy családi nyaralás elengedhetetlen kelléke lenne. Szabadtéri játékok színes választéka várja a látogatókat. Az apróságokat ugrálóvár és játszótér várja. Ezeken kívül rengeteg izgalmas programmal készülnek: íjászat, tollas, versenyek, foci, célba dobás stb. Esténként pedig ingyenes kertmoziban nézhetjük meg kedvenc filmjeinket.

Egy kislány a játszótéren ül egy hintajátékon, eközben nagyon nevet.

A gyerekeknek szükségük kalandokra, hogy fejlődjenek.
Fotó: Getty Images

Utazás a művészet világába

A Magyar Nemzeti Galéria minden évben készül különböző gyerekprogramokkal. 5-12 éves korig várják a gyerekeket a múzeumpedagógiai foglalkozásokra. A kisebbek mozgással összekötve fedezhetik fel a kiállításokat. A nagyobbakat pedig gasztrotúra és képes labirintus várja. Eközben a szülők nyugodtan végignézhetik azokat a kiállításokat, amelyeket rég szerettek volna, csak még nem volt rá lehetőségük.

Szabadtéri koncertek színes választéka

A Magyar Zene Háza csak pár éve nyitotta meg kapuit, azonban máris sok-sok gyermekeknek való programmal készülnek: színházi előadások, koncertek, hangszersimogatók. A koncertek előtt vagy után lehetőség nyílik a zenés játszótér kipróbálására is. Nemsokára pedig kezdődik a Zenélő Budapest programsorozat, mely során rengeteg kültéri koncerten vehetünk majd részt.

Tudományos játszótér

A Csodák Palotája tudományos játszóháza majdnem 5000 négyzetméteren várja a kíváncsi gyerekeket. Emellett a közeli teremben folyamatosan zajló előadásokba és kísérleti bemutatókba is bekapcsolódhatnak a gyerekek. A programok a nagyobb gyermekeknek is szólnak, a kiállításoknak és szabadulószobáknak köszönhetően a kamaszok is jól érezhetik ott magukat.

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top