nlc.hu
Szex

Cuki animáció magyarázza és ünnepli a csiklót

Elképesztően bájos, nagyon kreatív és tök informatív animációs kisfilm készült a klitoriszról, azaz a csiklóról, amit mindenkinek látnia kell - ha nő, azért, ha férfi, azért.

Már az ókori görögök is felfedezték a női test speciális, kizárólag az örömérzetért felelős szervét, majd később, 1559-ben egy olasz sebész, Realdo Colombo kezdett el komolyabban foglalkozni a csiklóval.

Még sok ilyen információt tudhatunk meg Lori Malépart-Traversy cuki animációs kisfilmjéből, amely megjárt már egy rakás fesztivált, és most a neten is elérhető:

A kisfilm azért is fontos, mert tök szórakoztató módon hívja fel a figyelmet egy nagyon is komoly problémára, a csikló megbélyegzésére, ami a Freud által kialakított hisztérikus nőkép egyik gócpontja lett, és rövidesen tabuvá vált társadalmunkban. A nők többnyire arra vannak kényszerítve, hogy csak a vaginális orgazmust gondolják normálisnak, mintha a csiklóorgazmus „csalás” lenne, a csikló pedig felesleges szerv.

Malépart-Traversy azzal zárja kisfilmjét, amit mindenkinek meg kéne jegyeznie: hogy a csikló nem csak arra jó, hogy előjáték közben megbirizgáljuk kicsit. Ha már csak azért létezik, hogy örömet szerezzen, használjuk is ki!

 

BoredPanda

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top