nlc.hu
Szabadidő
Még több só a Balaton vizében

Egyre sósabb a Balaton, komoly veszély fenyegeti a tavat

Pár év múlva már a fürdőzők is érezni fogják.

Egyre sósabbá válik a Balaton vize – hívta fel a figyelmet Vörös Lajos ökológus, a Tihanyban működő Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa. A szakember arról beszélt a veol.hu-nak, hogy humán hatás következtében dráma van kibontakozóban a “magyar tengerben”.

Az elmúlt fél évszázadban a konyhasó mennyisége a vízben az ötszörösére nőtt. A Balaton vize tehát egyre sósabb, amit 50 év múlva már a fürdőzők is érezni fognak” – magyarázta. Elmondása szerint a sótartalom (a nátrium-klorid, azaz a konyhasó) növekedésében szerepe van a télen végzett jégmentesítő útszórásoknak, valamint a parti beépítéseknek is.

Balaton,

Fürdőzők a Balatonban Siófoknál – Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A korrózió az épületekből és burkolatokból a tóba mosódik, továbbá a Balatonban köt ki a mezőgazdaságban használt káli műtrágya és a háztartások tisztított szennyvize is. Ez utóbbiban a nátrium-klorid éppúgy megtalálható, mint a vizeletben” – jegyezte meg az ökológus, hozzátéve: nemcsak a nátrium-klorid koncentrációja, hanem a többi ásványi összetevő koncentrációja is nőtt az elmúlt évtizedekben a Balatonban, amely ma már nem édesvizű. 

A múlt század közepéig mondhattuk, hogy a Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, de mára ez a helyzet megváltozott. A Balaton vize ma már nem édesvíz, hanem a hazai terminológia szerint is édes-sós átmeneti víz” – hangsúlyozta Vörös Lajos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top