nlc.hu
Mini kórház
Fogyatékos gyermek érkezése a családba

Fogyatékos gyermek érkezése a családba

A WHO felmérése szerint évente kb. 200 súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermek születik hazánkban.

Súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekről akkor beszélünk, ha egy vagy több, egymástól függetlenül fellépő, több funkcionális területre kiterjedő károsodása van a kicsinek, mint például siketség, vakság, mozgáskorlátozottság, értelmi fogyatékosság. A súlyos és halmozott fogyatékosság hátterében rendszerint a korai életszakaszban bekövetkező, a központi idegrendszert érintő komplex károsodás áll.

A beteg gyermek születése számos gyökeres változást hoz a család életébe. Az édesanyák a leggyakrabban arra kényszerülnek, hogy feladják munkájukat, az édesapáknak pedig egyedül kell biztosítaniuk az anyagi javakat a család számára. A mai világban sajnos egy fizetésből nagyon nehéz megélnie az egész családnak. Ebben a helyzetben pedig még azzal is számolni kell, hogy a sérült gyermek nevelése, gondozása, egészségi állapotának fenntartása is plusz anyagi teherrel jár.

Fogyatékos gyermek érkezése a családba

 

A fogyatékkal élő kisgyermek állandó felügyeletet kíván, így gyakran nem elég csak az édesanya jelenléte, hanem szükség lehet arra is, hogy a család többi tagja, nagyszülők és esetleg a rokonok is besegítsenek. Számos család van, ahol azonban nincs lehetőség más segítség bevonására, így az olyan alapvető feladatok is gondot okozhatnak, mint a bevásárlás vagy a többi gyerek ellátása.

Az egész család életritmusa a sérült gyermekhez alkalmazkodik, ezért le kell mondaniuk olyan programokról, ahová egy egészséges gyermekkel elmehetnének. A szülők és a gyerekek is elmagányosodnak, hiszen minden energiájukat a gyerek felé fordítják.

A K&H gyógyvarázs program ezért létrehozott egy támogató programot, amellyel  idén a halmozottan fogyatékos gyerekeket ellátó intézményeket részesíti kiemelt figyelemben.

„Külföldön ezen gyermekek ellátása és fejlesztése évtizedek óta megoldott, itthon a rendszer most van kialakulóban. Nagy segítséget jelentene a családoknak, ha a sérült gyermekeket ellátó, foglalkoztató, gondozó intézményrendszer itthon is olajozottan és rugalmasan működne. Ehhez próbálunk mi is hozzájárulni a K&H gyógyvarázs országos pályázata révén” – tudtuk meg Horváth Magyary Nórától.

További információk! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top