nlc.hu
Egészség
Ágyi poloskák a szentgotthárdi otthonban

Ágyi poloskák lepik el a mentálisan sérült betegek ágyát a szentgotthárdi otthonban

Megdöbbentő állapotok uralkodnak az intézményben.
ágyi poloska,

Mentálisan sérült beteget lepnek el az ágyi poloskák – erről kapott videót az Átlátszó. A felvétel a szentgotthárdi pszichiátriai betegek otthonában, hivatalos nevén a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye épületében készült. „Ez csak egy ágy, a többi az ugyanez a szint” – nyilatkozott a portál informátora, aki arról is beszélt, hogy 2018 óta ilyen ott a helyzet. „Apró fújások vannak, de két-három nap múlva ugyanaz a helyzet áll fel. (…) Elhatalmasodott ez a poloskainvázió” – panaszkodott.

Elmondása szerint az ápolók próbálnak segíteni, de nincs elég eszközük. Cserélik ugyan az ágyneműt, de fél óra múlva ismét 50-60 darab rovar jelenik meg, hiába van porszívózás, takarítás.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozó intézménynél csak szűkszavúan nyilatkozta, mondván „a fertőzés megszüntetése érdekében ők is és a fenntartó is megteszi a szükséges intézkedéseket”.

Mint a portál megjegyzi, az viszont kiderült, hogy nem vezetnek nyilvántartást arról, hogy országszerte hol okoz gondot a vérszívó rovar.

Amúgy nem ez az első intézmény, ahol megdöbbentő állapotok uralkodnak, korábban Nagymágocs kapcsán számolt be az Átlátszó ágyipoloska-fertőzésről.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top