nlc.hu
Horoszkóp
Ezek a csillagjegyek butának tűnhetnek, pedig nem azok

Ezek a csillagjegyek butának tűnhetnek, pedig nem azok

A látszat néha csal…

Rák

A Rák nem az eszét, hanem a szívét helyezi előtérbe. Ezért azok számára, akik nagyon racionálisak és mindig a logika mentén léteznek, furcsának tűnhetnek a meglátásai és a cselekedetei, azt híhetik, nem túl okos, pedig csak annyiról van szó, hogy nem az eszével, hanem a szívével gondolkozik!

Csillagjegyek akik nem buták

(Fotó: Getty Images)

Mérleg

A Mérleg az egyetlen a csillagjegyek közül, akit egy tárgy jelöl. Ez a sajátos rendszerére is utal, és arra, hogy az egyensúly a legfontosabb a számára. De mindezért nem észérvekkel harcol. Levegő jegyről van szó, amihez a gondolatok és a szellem is kapcsolódik, így sok mindent nagyon is jól átlát, de nem biztos, hogy ki is mondja, mert nem szolgálná a számára vágyott harmónia megteremtését.

Halak

Külső szemlélő számára könnyen úgy tűnhet, hogy a Halak időnként azt sem tudja, hol van, nem tud becsatlakozni bizonyos beszélgetésekbe, nem érti egy-egy dologról, hogy az miért probléma más egyszerű dolgokat viszont felfúj. Mindez nem azért van, mert buta, egyszerűen csak egy másik valóságban létezik, a bizalmat és az áramlást többre tartja az észérveknél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top