nlc.hu
Család
Ő Gáspár Virág szerelme

Ismét együtt van kedvesével Gáspár Virág

Gáspár Virág évek óta se veled, se nélküled kapcsolatban él Krisztiánnal, akiről Győzike mindig nagy szeretettel beszél - írja a Bors.

Míg legutóbb Gáspár Virág reakcióiból arra lehetett következtetni, hogy szakítottak párjával, Krisztiánnal, a vendéglátásban dolgozó fiú most közösségi oldalán, 24 óráig elérhető bejegyzésben válaszolt követői kérdéseire, többek között a kapcsolatukat illetően is: a fiatal vállalkozó megosztott egy friss közös képet, amin egymást ölelve csókolóznak.

Gáspár Virág és szerelme

(Fotó: Olajos Piroska/fotocentral)

“Virág és Krisztián összekapott ugyan, de ahogy én tudom, tegnap már találkoztak is, és rendezték a vitájukat. A fiatalok már csak ilyenek. Hirtelen hoznak döntéseket és ugyanolyan hirtelen bánják is meg azokat. Mi pedig csak reménykedünk, hogy végül jól sülnek el a dolgaik és boldogok lesznek. Egy szó mint száz, mi úgy tudjuk, hogy most béke van…”mondta a lapnak Bea.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top