nlc.hu
Sztárok
Meghalt Pap Éva

Elhunyt Pap Éva Jászai Mari-díjas színésznő, Koltai János felesége

Halálhíréről a Madách Színház számolt be.

Az Index szerint a színésznő július 23-án hunyt el, de családja kérésére halálát nem adták hírbe. Pap Éva 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak. 1994-től 2003-ig játszott a Madách Színházban, az Oliver című előadásban az Öreg Sallyt, a Lugosiban Mimi Archot. Legjelentősebb szerepe Németh László: Széchenyi című drámájában Crescenita, amelyben férjével, Koltai Jánossal állt színpadra. Pap Évát több tucatnyi magyar filmben láthatta a közönség, Keleti Márton, Makk Károly vagy Fábri Zoltán műveinek rendszeres szereplője volt.

A Madách Színház társulata szomorúan búcsúzik Pap Évától, emlékét szeretettel őrzik. Férjét, Koltai Jánost a hazai nézők többsége a Szomszédok című sorozat Gábor Gáborjaként zárta a szívébe a kilencvenes években. A két színész 1964-ben házasodott össze. Pap Éva évek óta súlyos betegséggel küzdött, mely alatt férje végig mellette állt

Koltai János

Koltai János (Fotó: Sárközy Marianna)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top