nlc.hu
Sztárok
Doroszi Petra sérülése A Konyhafőnökben

Még el sem kezdte a főzést, máris lesérült A Konyhafőnök versenyzője

Tíz éve várt arra, hogy szerepelhessen a műsorban, erre egyből baleset éri.

A Konyhafőnök legutóbbi adásában – az utolsó előtti kötényszerző napon – balesetek, drámák szegélyezték a versenyzők útját. Ám nem csak a legrosszabbakat, a legjobbat is díjazták: előnyt kapott a második főzésre az, aki a legjobban teljesített. Az első feladatban kacsák, míg a másodikban káposztaparádé várta a hobbiszakácsokat.

A Konyhafőnök,

Már a főzés előtt lesérült Petra A Konyhafőnökben – Fotó: Sajtóklub

Doroszi Petra még a piactérre menet sérült meg, de állta a sarat, így a zsűrinek először fel sem tűnt, hogy fáj a lába. Bár a kitartását megdicsérték, a feltálalt ételéről már kevesebb jót tudtak mondani.

„Bénáztam, amikor a piactérre futottunk” – magyarázta a zsűrinek a 20 éves versenyző, hogy miért sántít, miközben kivitte a kész tányérját.

„Így főztél végig? Mert nekem nem tűnt fel” – reagált Fördős Zé, mire Petra: „Összeszorítottam a fogamat és végigcsináltam”. Arra a felvetésre, hogy ha nem bírja, akár fel is adhatja, egyből nemet mondott. „Olyan nálam nincs” – szögezte le a versenyző.

Petra két főzésen keresztül is figyelmen kívül hagyta a lábsérülését. Ugyan egyik tányérja sem nyűgözte le teljes mértékben a zsűrit, mégis esélyt kapott a továbbjutásra: Sárközi Ákos adott neki kötényt. „Nekem az erő tetszett a legjobban. Az étel nem volt annyira jó, de úgy mentél, mint a gép, és ez nekem nagyon fontos” – indokolta a séf.

„Ákos séf csapatába, családjához tartozni a legjobb érzés. Egy 10 éves álmom vált valóra. És eljutottam idáig, és megmutattam, hogy egy 20 éves is tud főzni” – vallotta be könnyek között Petra a kamerák előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top