
Geszti Péter gyerekszínészként kezdte a pályafutását, és azóta kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar popkultúrába. Megingathatatlan bástyaként mindig csinál valamit: ha nem dalokat szerez és ad elő, akkor szinkronizál (a Jégkorszak Sidje miatta vált olyan ikonikussá) vagy mentorkodik, producerkedik, podcastet vezet. Legújabb projektjével, az Adom a napommal a műsorvezetői székbe ül, és egyúttal 10 év után először visszatér a képernyőre.
„Az X-Faktor volt az utolsó nagy volumenű műsor, amiben részt vettem, azóta sokfajta felkérést kaptam már, leginkább azzal, hogy menjek el műsorokba, kvázi celebnek. Nagyon ritkán, egy-egy alkalommal elmentem, például Sebestyén Balázsnak a Gyertek át című játékos műsorába. Azonkívül, hogy szénné röhögtem magam az abszurditáson, amikor Fekete Pákó motyogott mellettem, ennyi elég is volt ebből” – mesélte az nlc-nek, miért nem láthattuk az utóbbi egy évtizedben a tévében. A visszatérésével pedig egyúttal az reméli, hogy a nézők is visszaülnek a kanapéra. Hogy ez sikerülni fog-e, azt mi nem tudjuk megjósolni. Úgyhogy inkább a múltba tekintünk. Az alábbi galériában megnézheted, mi mindennel foglalkozott Geszti Péter az elmúlt évtizedekben.



