nlc.hu
Szabadidő
Fényes Elek

Fényes Elek

A magyar leíró statisztika atyja nem csak ezen a téren alkotott nagyot, hanem térképeket és röpiratokat is adott ki. Ma lenne 194 éves.

Fényes Elek Csokajban született 1807-ben. Ő alapította meg az akkor nálunk még nem létező statisztikai tudományt az országban. 1836-tól megjelent munkáiban felmérte az ország anyagi és szellemi erőforrásait, fejlődésében ábrázolta a gazdasági viszonyokat a külföldi adatokkal összehasonlítva. Így sikerült kora politikusai számára is bemutatnia az ország elmaradottságát. Ő dolgozta ki a élettartam és halálozás valószínűség táblázatait. Művei ma is forrásértékűek.

A szabadságharc idején tanúsított tevékenysége miatt egy időre fogságba került. Statisztikai munkásságán kívül publikált röpiratokat, gazdanaptárt és földrajzi műveket, és fennmaradt egy kiadatlan írása az adórendszerről. A róla elnevezett utca Budán, a Központi Statisztikai Hivatal mellett található. 1876-ban halt meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top