Csupán 21 forintos béremelést kapott idén júliusban, így hát szerdán beadta felmondását egy nyelvtanár – ír a hvg.hu a státusztörvény által generált újabb sikertörténetről. A váci tankerületben dolgozó pedagógusnak az ágazati szakmai, gyógypedagógiai pótlékkal együtt is
mindössze 21, azaz huszonegy forinttal nőtt a fizetése a státusztörvényben előírt jogviszonyváltozás után.
A bruttó 21 forintos “emelés” valójában egy korrekció, amivel nincs egyedül. Ez mindenkit érint, aki 30 év tanítás után – felfelé lépdelve a kategóriákban – éppen 409 979 forintot keresett. Ezt emelték a minimumként meghatározott 410 ezer forintra
– mondta a tanár, aki
azt kérte, ne legyen beazonosítható.
Az ő fizetése jövőre is várhatóan csak bruttó 450 ezer lenne, amit megalázónak érez. A gyakornokok alig keresnek nála kevesebbet. Ráadásul míg neki 24, addig a gyakornoknak csak 20 órát kell dolgoznia jóformán ugyanazért a pénzért. Az érintett tanár a Pedagógus I. kategóriába tartozik, vagyis a státusztörvény szerint kereshetne akár 1,065 milliót is, ez a munkáltató kénye-kedvén múlik.
A felmondó tanárnak kezdettől fogva voltak fenntartásai
a státusztörvénnyel szemben, jó ideje fontolgatta felmondását. „Ez méltatlan és sértő, így nem érzem magam megbecsülve” – értékelte a törvényt. A tanár most ismerősein keresztül próbál új munkahelyet találni.