nlc.hu
Életmód
Új öregezős módszerrel támadnak a csalók.

Vadonatúj módszerrel támadtak az unokázó csalók, sajnos sikerrel

Egymillió forintot csaltak ki egy idős nőtől a trükkös csalás új módszerével.

Kétségbeesett idős asszony tett feljelentést a rendőrségen szeptember 28-án délután, azzal, hogy csalás áldozata lett. A 80 éves tiszakécskei nő lánya Németországban él, ezért amikor egy ismeretlen férfi azzal kereste, hogy a lánya német börtönbe került, hiába volt hihetetlen a történet, segíteni akart.

Vadonatúj módszerrel támadtak az öregező csalók, sajnos sikerrel

A trükkös csalás elkövetője azt mondta, hogy ő német rendőr, és az idős nő lánya pedig amiatt került fogdára, mert drogot akart feladni egy ottani postán – ismertette az esetet a Police.hu.

A férfi profinak tűnő módon adatokat egyeztetett, lakcímet kért, aztán elmondta, hogy egy nagyobb összeg fejében – amit óvadéknak nevezett – a rokon kiszabadulhat. Gondolkodási időt nem hagyott lépre csalt áldozatának, hanem mondta, hogy a korábban bediktált lakcímre elküld valakit, aki átveszi a pénzt, elutalja, és az asszony lánya így kiszabadul.

A házhoz gyorsan megérkező fiatal nő át is vett a sértettől egy nagyobb összeget – forintot és eurót – majd autóval távozott. Az egyik szomszéd látta a találkozót, és bár nem tudta, hogy pontosan mi is történik, a látogatót és kocsija jellegzetességeit jól megfigyelte. A rendőrök a bejelentés után azonnal széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, tanúkat kutattak, kamerafelvételeket elemeztek. A szomszéd leírása alapján megtalálták a bűncselekményhez használt autót és a sofőrjét is, egy 30 éves ceglédi lakos személyében. A csalás bűntettével gyanúsított nőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top