nlc.hu
Aktuális
Nemzeti Mentőkutya Bázis létrehozásáért dolgoznak

Négy magyar mentőszervezet egyedülálló Nemzeti Mentőkutya Bázis létrehozásáért dolgozik

A magyar mentőkutyák képességei, hozzáértése és munkakedve világszerte ismert. Ahhoz azonban, hogy a magasan képzett kutyák a világ bármely pontján adódó feladatnál megállják a helyüket, magasfokú képzésre és változatos gyakorló helyszínekre van szükség. A magyar kiképzők eddig főként külföldi komplexumokba utaztak, hogy ezt biztosítani tudják kutyáiknak, most azonban négy magyar szervezet összeállt, és a MagNet Bank KAP programjának segítségével egy önálló, magyar kiképzőközpont létrehozásán munkálkodnak. A kampány során céljuk megvalósításához 9.800.000 forint összegyűjtését tűzték ki. Az összefogást a MagNet Bank ügyfelei támogathatják a bank nyereségének egy részéből.

Figyelem! – A te segítségedre is szükség van

Ha már a MagNet Bank ügyfele vagy, most te is könnyedén segíthetsz! Neked csak két kattintás a netbankban, de a sok, kisebb felajánlott összeg milliókat jelenthet a szervezeteknek. Minden kicsi számít, hiszen az idei 108 millió forintos támogatási összeg a több mint 60.000 ügyfél felajánlásával tud csak összejönni. Támogasd ezt vagy a további tizenkét ügy egyikét, melyeket itt találsz meg: MagNet Bank KAP. Ha pedig még nem vagy MagNet ügyfél, akkor csatlakozz és közösségi bankolj a civilekért! Nyiss számlát itt: hazhozszamla.hu

Ha az elmúlt évtizedekre és a körülöttünk zajló tragédiákra visszatekintünk, a nemzetközi porondon dolgozó magyar mentőkutyák képességeit és teljesítményét nézve édeskevés lesz az eddig érvényben lévő mondás, miszerint a kutya az ember legjobb barátja. Sokkal inkább tűnnek mentőangyalnak, ám munkavégzésük mögött semmilyen isteni csoda nincs, rengeteg képzés, gyakorlás és hozzáértő magyar szakemberek azonban annál inkább.

Mivel egyelőre semmilyen törvény nem szabályozza Magyarországon a mentőkutyák képzését és vizsgáztatását, valójában mindössze tíz-húsz olyan magasan képzett és rendszeresen vizsgáztatott mentőkutya él és dolgozik az országban, akik valóban professzionálisan tudnak részt venni egy mentési folyamatban a tragédiák helyszínén.

A képzett mentőkutyák rendszeresen gyakorlatoznak és viszgáznak

A képzett mentőkutyák rendszeresen gyakorlatoznak és vizsgáznak

Pinkóczi Diána, a Mancs a Kézben Mentőkutyás Egyesület elnöke szerint úgy, ahogy a különböző emberi mentőegységek – a barlangi vagy a búvármentők sem vehetnek részt semmilyen mentésben, ha nincsenek meg hozzá a megfelelő eszközeik és vizsgapapírjaik – ugyanúgy a mentőkutyáknak is állandó gyakorlásra, továbbképzésre és vizsgázásra van szükségük ahhoz, hogy minden feszült helyzetben a maximumot tudják nyújtani. Hiszen az ő teljesítményükön ugyanúgy emberi életek múlnak.

„A kutyák kiképzése során nagyon fontos, hogy folyamatosan új helyeket, új szituációkat tudjunk mutatni nekik, hiszen ha több éven keresztül mindig ugyanoda visszük őket, beleeshetünk abba a hibába, hogy a kutya csak az adott helyen fog működni. Pedig nagyon fontos, hogy a világ bármely pontján ugyanolyan jól dolgozzanak: egy idős ember eltűnésénél, egy erdei kutatásnál, egy magyarországi gázrobbanásnál vagy egy törökországi földrengésnél. A gondolat már régóta megfogalmazódott a fejünkben, és folyamatosan keressük a megoldásokat a kérdésre, sok csapattal együttműködve küzdünk azért, hogy egy olyan mentőkutya-kiképzőközpont bázist hozzunk létre Budapest vonzáskörzetében, amely mindenki számára könnyen elérhető, és biztosítja a változatos képzés feltételeit. Moduláris rendszerben gondolkodunk, amely folyamatosan meg tud újulni. A cél az lenne, hogy ne kelljen ennyiszer külföldre utaznunk, sokkal inkább külföldről járjanak hozzánk.”

A magyar kutyás mentők a világ minden pontján ismertek

A magyar kutyás mentők a világ minden pontján ismertek

Jelenleg nincs vagy kevés az olyan hely Magyarországon, ahol a kiképzők meg tudják ezt valósítani, így gyakran kell külföldi multifunkcionális kiképzőközpontokban gyakorolniuk. Ezt a projektet szeretnék most a MagNet Bank KAP programjának segítségével Magyarországon megvalósítani, beleépítve az elmúlt tíz-húsz év szakmai tapasztalatait. Minden pillanatban fontos, hogy jól képzett mentőkutyákkal tudjanak jelen lenni és segíteni, hiszen óriási a felelősség. Az alapozás, a kiképzés, a folyamatos megmérettetés és szinten tartás alapvető fontosságú, a magyar csapatok csak így tudnak nyugodt lelkiismerettel, hatékonyan segíteni itthon és külföldön.

A projekt résztvevői

  • Mancs a Kézben Egyesület: 2007-ben alakult, de tagjai közül sokan már jóval korábban is mentőkutyák képzésével foglalkoztak. Minden bevethető kutyájuk nemzetközi vizsgával rendelkezik – ez jelenleg 13 kutyát jelent. A csapat tagja a Budapest Mentőszervezetnek, két kutyavezető pedig kutyájával együtt aktív tagja a HUNOR K9-nek, a magyar állam nehéz minősítésű mentőcsapatának. A mentés mellett folyamatosan tartanak mentőkutyás képzéseket, hazai és nemzetközi vizsgákat, szemináriumokat. Kutyás bemutatóikkal rendszeresen látogatnak el iskolákba, óvodákba, ahol a mentőkutyák munkájának gyakorlati bemutatása mellett a felelős állattartásról és az állatvédelemről is szó esik.
  • MAGOR Katasztrófa-elhárításban Résztvevők Támogatásáért Egyesület: célja a katasztrófa események felszámolásában, kezelésében résztvevő hivatásos és önkéntes szervezetek támogatása, valamint a beavatkozás segítése a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtási rendszerek ismertetésével, a hazai szervezetek részére nehezen elérhető tudásanyag átadásával, mindezt tréningek gyakorlatok szervezésével és lebonyolításával. Tagjai többségében aktív dolgozók az országos mentőszolgálat, a katasztrófavédelem, a rendőrség, valamint egyéb civil területeken.
  • Pécsi Mentőkutyás Egyesület: a szervezet megalakulásakor elsődleges célja az volt, hogy létrehozzanak egy önkéntesekből álló mentőkutyás egyesületet, akik ha szükséges, segíteni tudnak eltűnt, elveszett, vagy eltévedt emberek megtalálásában, az erre speciálisan kiképzett kutyákkal. Mára több Nemzetközi Mentőkutya vizsgával rendelkező kutyával dolgoznak, az évek során számos riasztáshoz kérték a segítségüket.
  • Dél-magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület: Az egyesület célja a műszaki mentésre, katasztrófa elhárításra, szakhatóságok munkájának támogatására szakosodott gyorsreagálású csoport működtetése. Kiemelten közhasznú tevékenységeik között szerepel többek közt a tűzoltóság, mentőszolgálat, katasztrófavédelem, rendőrség munkájának segítése, támogatása, katasztrófa sújtotta területeken élők segítése, együttműködés a károk felszámolásában, emelt szintű elsősegélynyújtó tanfolyamok indítása és lefolytatása, eltűnt személyek felkutatásának támogatása erre kiképzett mentő-személykereső kutya segítségével, illetve a magasból-mélyből mentés. A szervezet könnyűbúvárok kiképzésével is foglalkozik.

    A Közösségi Adományozási Program (KAP) egy, a MagNet Bank teljes ügyfélkörét mozgósító és bevonó kezdeményezés, mely azzal a céllal jött létre, hogy pozitív társadalmi és környezeti változásokat indítson el civil projektek támogatásán keresztül.

    A KAP program keretein belül a bank tulajdonosi köre, az előző üzleti év nyereségének egy részét az ügyfeleinek ajánlja fel, hogy a rájuk eső összeget egy nonprofit szervezet javára fordíthassák, és ezzel a bank profitjából támogassanak számukra fontos ügyeket. 2023-ban erre a célra 108 millió forint áll rendelkezésre.

    Ma már minden nagyvállaltnak van valamilyen társadalmi felelősségvállalási programja, de MagNet KAP programjának különlegessége, hogy nem a menedzsment dönt a pénzek szétosztásáról, hanem ők is, mint minden ügyfél, csak a rájuk eső nyereséghányadot ajánlhatják fel.

     

     

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top