Woody ugyan nem tűnik fel a moziban, de a szelleme minden egyes kockán ott kísért: a párkapcsolatok útvesztőjében eltévedt hősök legalább olyan ellenállhatatlan alapossággal ideologizálják meg, hogy mit miért (nem) cselekszenek, mint tette egykor ő maga.
A történet igazi posztmodern mese: egy művészeti vitával veszi kezdetét, ahol a két író, a dráma és a komédia mesterei azon vitatkoznak össze, hogy melyikük műfaja a hitelesebb. Hogy igazukat bizonyítsák, ugyanazt a kiindulópontot választják rögtönzött történetükhöz: a kellemesen induló baráti vacsorát hirtelen egy csengőhang szakítja félbe, a képzeletbeli társaságba beállít a kissé zaklatott, rég nem látott Melinda (Radha Mitchell).
A két történetet ettől a ponttól kezdve párhuzamosan láthatjuk, mint egykor A nő kétszer című moziban Melinda mindkét esetben új életet kezdő elhagyott feleségként jelenik meg, aki felbukkanásával barátai sorsát kutyulja teljességgel össze, és átrendezi a férjek, feleségek, szeretők között kialakult viszonyokat.
Woody Allen filmjének elsőszámú tanulsága, hogy a komédiában, legyen az bármennyire szórakoztató, ott lapul mélyen a tragédia, és még a dráma is rejt magában ironikus, szatirikus elemeket. A zátonyra futott házasságát könnyes szemmel elemezgető Melinda sanyarú sorsa egy ponton túl már annyira irreális, hogy mosolyt csal az arcunkra, és bármennyire is viccesnek találjuk elsőre a féltékenykedő férj kínos helyzetét, megérezzük a mélyén lappangó emberi tragédiát.
Allen új vígjátéka rajongóinak igazi csemege, de azok is jól járnak vele, akik egyszerűen csak egy búfelejtő órára vágynak.
Rozi étvágya a film alatt: