nlc.hu
Sztárok
Ő volt Egri Kati legnagyobb támasza a válása után

„Nekünk természetes, hogy itt vagyunk egymásnak” – hozzá költözött Egri Kati a válása után

A színésznőt egy baleset miatt többször is meg kellett műteni, így szüksége volt a segítségre.

Miután Egri Kati úgy döntött, huszonkét év után külön utakon folytatják férjével, és ugyan szeretett volna venni egy saját lakást, egy combnyaktörés miatt testvéréhez kellett költöznie. 

Jó volt együtt, előjöttek a gyermekkori emlékeink. Tavaly októberben aztán megvettem az új otthonomat, de sajnos a lábam hosszú távon nem javult, újabb operációra volt szükség most júniusban” – nyilatkozta a Blikknek a színésznő, aki a műtét után már új otthonába térhetett haza, de még mindig szüksége van segítségre, szerencsére nővére és lányai most is ott vannak mellette. „Nekünk természetes, hogy itt vagyunk egymásnak, és így, hogy ugyanazt a szakmát űzzük még a munkát is alaposan ki tudjuk tárgyalni.”

Egri Kati

Fotó: Birton Szabolcs

Márta számára sem volt kérdés, hogy húga mellett áll a nehéz időszakban. „Fel sem vetődött bennem, hogy ne tegyem meg. Két műtétje is volt, és a családommal együtt azon voltunk, hogy segítsünk neki. Mindig jó testvérek voltunk, kamaszkorunktól kezdve, addig azért gyepáltuk egymást. Összetartottunk és követtük egymás pályáját, igyekezetünk nem együtt dolgozni, de segíteni a másikat” – nyilatkozta.

Természetesen ő volt az első, aki tudomást szerzett arról, hogy testvére kapta meg az első Szabó Magda-díjat. „Nagyon örültem, főleg mert már gyerekkorom óta Szabó Magda volt a kedvenc íróm, később pedig személyesen is ismertem és több művében játszottam pályám során” – tette hozzá Egri Kati, aki sajnos a sérülése miatt egyelőre nem nagyon tud játszani, egyedül Karinthy Színházban játszik majd novembertől. „Bízom benne, hogy minél hamarabb rendbe jövök, és ismét teljes gőzzel dolgozhatok” – fűzte hozzá. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top