Vasárnap eleinte borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. Egyes részeken kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Ugyanakkor a déli óráktól nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, lassanként megszűnik a csapadék.
A déli, délnyugati szelet nagy területen kísérik erős, átmenetileg viharos lökések. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 9 és 17 fok között alakul, de délnyugaton egy-két fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, írja a Kiderül.
Ami az elkövetkezendő napokat illeti, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn a pára-, ködfoltok feloszlása után nagyrészt napos időre számíthatunk, gomoly- és fátyolfelhőkkel. Néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar előfordulhat. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödhet a déli, délnyugati szél. A maximum 13 és 19 fok között alakul.
Kedden a hajnalra képződő köd, rétegfelhőzet napközben főleg északkeleten helyenként hosszabb ideig megmaradhat. Másutt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat záporeső, esetleg egy-egy zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali 2, 11 fokról kora délutánra 12 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán a nap első felében inkább ködfoltok, illetve rétegfelhők lehetnek, napközben ugyanakkor egy hidegfront felhőzete is érintheti térségünket. Szórványosan előfordulhat eső, záporeső, esetleg egy-egy zivatar. Több helyütt megélénkül, néhol megerősödhet a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban 1, 9 fokot mérhetnek. Kora délután 7, 15 fok valószínű.
Csütörtökön a pára-, ködfoltok, rétegfelhőzet feloszlása után hosszabb-rövidebb napsütés valószínű, majd egyre több, éjjel egyre vastagabb felhő érkezhet. Néhol előfordulhat szitálás, kisebb eső, éjjel pedig már szórványosan várható eső, záporeső. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű.
Pénteken többnyire közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Több helyen valószínű eső, záporeső, néhol akár zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, néha megerősödhet a déli, délnyugati szél. A hajnali 1, 9 fokról 9 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég. Több helyen számíthatunk csapadékra. A délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 2, 10, a kora délutáni órákban 7, 15 fokot mérhetnek.