Görög Zita középiskolás korában kezdett a modellkarrier felé kacsingatni. Bár hosszú ideig volt reflektorfényben, mára már szívesebben él visszavonultan és inkább társadalmi kérdésekben szereti hallatni a hangját.
Már rég nem titok, a modellek világa nem csak fényűzés és csillogás. Ahhoz, hogy valaki kiemelkedett munkához jusson, néha rögös utakat kell bejárnia, ráadásul fiatalon és naivan sokszor esnek abba a csapdába, hogy a testükkel más módon keresnek pénzt. Zita a Telexnek adott interjújában mesélt őszintén arról, őt hogyan csalták tőrbe kecsegtető modellajánlatokkal és mit gondol azokról a nőkről, akik köztudottan prostitúcióval foglalkoztak, de ma modellként hivatkoznak magukra.
Fotó: RTL
Az első lehetőség gimnazista korában találta meg, amikor Párizsból érkezett hozzá a telefon, miszerint kimehet két hétre, de ha nem jön össze egy munka sem, hazamehet. A kiérkezése után azonban már semmi sem így volt.
„Nagyon rossz ügynökséghez kerültem, akik inkább foglalkoztak prostitúcióval, mint modellkedéssel. Volt egy modellszállás, ott volt 8-10 lány és vacsorákra vittek minket különböző üzletemberekkel. Ott nem kellett semmit sem csinálni, csak ülni és gondolom, szépnek lenni. De láttam, hogy néhány lány elmegy néhány olyan faszival, akik apámmal voltak egyidősek, és ez nekem nagyon furcsa volt. Utána én be is lettem zárva pár napra, nem igazán akarták visszaadni az útlevelem, mert én nagyon haza szerettem volna jönni. Akkor azt mondtam, soha többet nem fogok modellkedni, mert undorító dolog… – mesélte Zita, aki arra is kitért, miként sikerült „kiszabadulnia”. – Végül, ami nagyon szürreális, és már nem tudom, hogy csak beképzeltem-e magamnak, hogy a Lionel Richie járt-e a párizsi stúdióapartmanban vagy egy hozzá hasonló fószer, de végül az illető visszakérte az útlevelemet, és belerakott körülbelül kétezer frankot, hogy meg tudjam venni Budapestre a jegyet, és haza tudjak jönni.”
Úgy véli, az ügynökség vezetői ez idő alatt azon agyaltak, mit kezdjenek vele, betörjék és megpróbálják eladni prostiként vagy engedjék haza. Zita végül itthon találta meg a megfelelő ügynökséget, melynek segítségével bejárta a világot. Majd kiemelte, a high fashion és a prostitúció között iszonyú nagy különbség van. „Azt gondolom, sokkal közelebb vannak a szépségversenyek a prostitúcióhoz, mint a high fashion… Viszont vannak olyan ügynökségek, akik azt mondják, modelleket keresnek… Ezt nem szeretem, ezt a bújtatott szörnyűséget. Nekem a csendes prostikkal semmi bajom, akinek ez a választott életútja, és felrak egy hirdetést, vagy szájról szájra terjed a híre, és ebből él meg. Azzal van bajom, amikor ezek a prostituáltak elkezdenek celebeskedni, beülnek a reggeli műsorba, és a nevük alá az van kiírva, hogy modell. Azzal engem degradál. Az én szakmámat, ami szép. Ezekkel a lányokkal a mai napig nem vagyok kibékülve. Sokáig haragudtam rájuk, most már nem. Elhitetni egy országgal, hogy ők modellek, miközben ránézésre sem azok, ez nagyon szemét dolog.”
Hozzátette, nála akkor számít valaki modellnek, amikor egy nemzetközi divatmagazinban megjelent anyag róla, addig nem. Elmondása alapján, ő egészen addig nem foglalkozott azokkal a lányokkal, akik nem csak modellkedésből éltek meg, amíg nem keverték az ő nevét is közéjük. Mint mondja, a dubajozás abszolút létező jelenség hazánk hírességei között, sőt, egyszer őt is kiküldték.
„Azért vállaltam, mert ugyanattól az ügynökségtől kaptam meg az Underwearnek a filmszerepét. Hiába hívtak előtte évekig, hogy menjek ki Dubajba ékszerfotozásra, mondtam, hogy oda nem megyek. Viszont miután megkaptam ezt a filmszerepet, volt bizalmam irántuk és kimentem. Három napig voltam kint, de csak azért, mert a Malévnak háromnaponta volt járata. Amit én Dubajban eltöltöttem a szállodán kívül, az négy óra volt, utána ültem a szobában és vártam, mikor mehetek a reptérre – idézte fel a modell, majd kitért arra is, mi történt abban a négy órában, amit olyan rosszul élt meg. – Megérkeztünk egy csilli-villi szállodába, ahol az egyik lány kinyitotta a bőröndjét és volt egy óriási fekália a ruháin, mert szerintem a repülőtéri munkás már pontosan tudta, hogy minket hova fognak vinni, és mi még ezt nem tudtuk. Utána megjelent egy szőke csaj, magyarul beszélt, pont úgy nézett ki, ahogy általában a pornófilmekben kinéznek ezek a lányok, és mondta, hogy kapjuk össze magunkat, mert visznek vacsorázni. Mondtam, hogy én nem, mert másnap megyek az ékszerfotózásra… Nem akartam konfliktust, rögtön hívtam az itthoni ügynökséget, hogy valami nem oké. Lányoknak mondtam, hogy útlevél maradjon náluk. Egy hatalmas nagy kertbe vittek minket, ahol kábé vizet köpő delfinek voltak aranyból, undorító volt az egész, és ami a legdöbbenetesebb volt, hogy a Valami Amerika 1 egy akkora óriáskivetítőn ment, mint ez a stúdió. Tehát akkor hány magyar lány lehetett ott? Kaptam egy pánikrohamot, elkezdtem sírni-üvölteni, hogy engem vigyenek ki, mert közben megpillantottam a naplementében bikiniben mászkáló lányokat, akik tojásokat vittek vissza a homokból, és hogyha nem törték össze, akkor kaptak pénzt a bugyijukba.”
A modellt egy herceg nyugtatta, majd azzal próbálta meggyőzni, két hétig nem kell semmit csinálnia, addig csak táskákat vesznek neki. Ekkor döbbent rá, hogy a többi magyar „modellnek” honnan vannak a méregdrága holmijaik.
A teljes beszélgetést ITT lehet visszahallgatni.
