nlc.hu
Család
Majdnem halálra rázta a babáját a 15 éves anya

Életveszélybe került a csecsemő, akit durván megrázott a 15 éves édesanyja

A vádlott feldühödött, amiért a gyermeke nem akarta tőle elfogadni az ételt az etetésnél.

Vádat emeltek a fiatalkorú nővel szemben, aki annyira megrázta a hét hónapos csecsemőjét, hogy a baba koponyáján bevérzés keletkezett. A vádirat szerint az állami nevelésben élő vádlott az akkor még szintén fiatalkorú barátjától esett teherbe. A kisfiuk 2022 márciusában született, a babát pedig a szülők közösen nevelték a nagyszülők nyírmihálydi otthonában. 2022 októberében egy etetéskor történt a tragédia, amikor a vádlott dühös lett, amiért a baba nem akarja elfogadni a neki kínált ételt – írja az MTI-re hivatkozva az RTL.

Síró csecsemő

Síró csecsemő. Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

Bár a baba a rázás után nagyon sírni kezdett, az anyja csak lefektette az ágyába, majd takarítani kezdett. A bajra a nagymama figyelt fel, aki kiemelte a síró gyereket az ágyából, majd észrevette, hogy a kezében a gyerek elernyed, a fejét nem bírja megtartani és hányni kezdett. Azonnal orvosi segítséget kért. A rázás miatti bevérzés életveszélyes állapotot teremtett, és kizárólag a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy nem következett be súlyosabb baj. A főügyészség a fiatalkorú elkövetővel szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top