Összefogott 12 magyar nő, másfél millió forintnyi adomány lett az eredménye!
12 magyar nő nem egészen egy évvel ezelőtt találkozott először egymással a Közkincs Könyvtárban. Egy közös céljuk volt, olyan női szervezeteket, mozgalmakat támogatni anyagilag, amelyek mindannyiuk számára értéket közvetítenek. Ez a 12 nő a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány szervezésében létrehozott egy adományozói kört, és megszületett a NADE! Az adományozói körök leginkább Angliában és az Egyesült Államokban elterjedtek. Ennek lényege, hogy bárki létrehozhat egyet, mindössze az a fontos, hogy legyenek lelkes állandó tagok, akik szívesen töltenek együtt időt, miközben közelebbről megismerkednek egy számukra fontos témával, s közösen adnak össze egy bizonyos összeget. Amikor eljön az idő, akkor pedig szintén közösen döntenek arról, hogy kiknek ajánlják fel az összegyűjtött pénzt. A NADE! is épp így szerveződött, a napokban pedig kihirdették, kik lesznek a díjazottak. Hol máshol, mint a Közkincs Könyvtárban.
2023. November 28.
még több cikk
Éppen a verőcei hajótragédia előtt fél órával jegyezték el az egyik áldozatot
Ezeknek a csillagjegyeknek csodát hoz a hét
Meghasad a szív: végleg elköszönt Szoboszlai Dominik
Ilyen volt rövid hajú tiniként Kiss Ramóna
Szoboszlai Dominik új barátnője szőke szépség
Meztelen fotót posztolt Judy a jacuzziból
Csillagjegyek, akik bivalyerősek érzelmileg
Elverte a jég Solymárt és Nagykovácsit, bokáig lehetett benne gázolni
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.