nlc.hu
Szabadidő
Öt perc alatt csak egy autós állt meg a halálos gázolás miatt kihelyezett táblánál

Öt perc alatt csak egy autós állt meg a táblánál, amit egy halálos gázolás miatt tettek ki – videó

A többiek vagy lassítva vagy anélkül haladtak tovább.

A Magyar Kerékpárosklub Észak-budai Területi Szervezete közétett egy videót, ami Budapesten, az Árpád híd egyik lehajtója és a Serfőző utca közös szakaszánál készült. 2023. június 6-án itt gázoltak halálra egy vétlen kerékpárost, aki a kijelölt kerékpárúton közlekedett.

Azóta kikerült egy stoptábla, és a szervezet arra volt kíváncsi, hány autós áll meg előtte, amikor az Árpád fejedelem útjára kanyarodnának.

Az ismétlés kedvéért, a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél – a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződésbe való behaladás előtt – meg kell állni, és a keresztező úton érkező járművek részére elsőbbséget kell adni. A KRESZ szerint ha útkereszteződésben csak tábla van kihelyezve, akkor a behaladás előtt kell megállni, ha pedig tábla és útburkolati jel is van, akkor az utóbbi előtt kell megállni.

A helyszínen készült felvételek szerint öt perc alatt huszonnégyen hajtották át lassítás nélkül, hárman pedig lassítva, úgymond “odafigyelve” gurultak át és csupán egyetlen autós állt meg a táblánál, mert éppen akkor érkezett egy kerékpáros.

Stoptáblák az Árpád hídnál

Fotó: Magyar Kerékpárosklub Észak-budai Területi Szervezet/Facebook

(via hvg.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top