nlc.hu
Sztárok
Meghalt Ryan O’Neal

Meghalt Ryan O’Neal

Ryan O’Nealt a Love Story című film tette híressé. 82 éves volt.

Családja körében pénteken elhunyt Ryan O’Neal – írja a TMZ.com. A hírt az amerikai színész fia, Patrick jelentette be. A halál okára nem tér ki a közlemény, ám azt tudni lehet, hogy Ryan O’Neal régóta betegeskedett, 2001-ben leukémiát, 2012-ben prosztatarákot diagnosztizáltak nála.

Amerikai színész

Ryan O’Neal 82 éves volt (Fotó: Getty Images)

Leghíresebb szerepe az 1970-es Love Storyban volt, amelyért Oscar-díjra is jelölték. Annak idején elmesélte, hogy ezer jelentkezőt kellett maga mögé utasítania, hogy eljátszhassa Olivert, a castingot követően azzal a tudattal ment haza, hogy megkapta a szerepet. 

Egy csókjelenetet kellett előadnom Ali MacGraw-val, a jelenet pedig olyan szenvedélyesre sikerült, hogy szinte biztos voltam a sikeremben. Egy ismerősöm – aki szintén jelen volt a válogatáson – csak jóval később merte elmondani, hogy Ali minden jelentkezővel pont ugyanennyire szenvedélyes volt, mint velem.

csókolózó pár

Ryan O’Neal és Ali Macgraw a Love Storyban (Fotó: Getty Images)

Ismertebb szerepei voltak még a Mi van, Doki?, a Papírhold vagy a Híd túl messze van című filmekben is.

Évtizedeken át együtt élt Farrah Fawcettel, de randevúzott Ursula Andressszel, Barbra Streisanddal, Bianca Jaggerrel, Jacqueline Bisset-vel, Joan Collins-szal vagy épp Diana Ross-szal.

Fia, Patrick most az mondja: „Apám soha sem dicsekedett, de most a Mennyországban van mire büszkének lennie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top