Talán senkit nem lep meg, hogy a Mikulás, illetve a Télapó alakja jóval korábbról származik, minthogy kiházasították volna. A Télapó feleségének figurája először James Rees 1849-es novellájában tűnik fel, amelyben egy öregember és egy asszony karácsony este egy családnál keresnek menedéket, másnap reggelre pedig a gyerekeket rengeteg ajándék várja, majd kiderül, a pár nem a Mikulás és a kedves neje, hanem rég elveszettnek hitt lányuk és annak férje.
Majd két évvel később Télanyó már név szerint szerepel a Yale egyik irodalmi kiadványában, ahol az egyik diákszerző arról ír, a Télapónak bizonyára segített valaki, az a valaki pedig nem volt más, mint a felesége, akivel ezután egyre többször találkozni különböző magazinokban és szépirodalmi művekben, és Maura Ives irodalomtudós szerint pedig az, hogyan meséltek róla, az nagyon jól tükrözi azt, hogyan alakult át a társadalom, milyenek voltak a nemek közötti viszonyok.
Ugyan a karácsonyi készülődés fő mozgatórugói még most is a nők, a 19. században ez még inkább igaz volt, az ő fáradságos munkájuk nélkül elég szegényes lett volna az ünnep, ennek megfelelően Télanyót is úgy ábrázolták, hogy azzal a keményen dolgozó nők előtt tisztelegjenek, a nők előtt, akik megállás nélkül takarítottak, főztek, varrtak. Voltak, akik nem felejtették el megemlíteni, hogy amíg ő otthon szorgoskodik, addig bizony a férje járja a világot a rénszarvasos szánjával.
Persze voltak szerzők, akik hajlandók voltak megengedni neki, hogy ő is elhagyja otthonát, egyikük történetében persze csak akkor ülhet ő is szánra, ha láthatatlan marad, egy másik mesében pedig azért kell útnak indulnia, mert a Télapó hátrahagyott néhány játékbabát. De voltak, akik rajta keresztül akarták lejáratni a nőjogi aktivistákat, illetve mindenkit, akik kényelmetlenül érezték magukat a hagyományos női szerepekben, és egy kis önállóságra, szabadságra vágytak. Hozzá kell tenni, több olyan nőknek szánt kiadvány is volt, ami amellett érvelt, hogy igen a nőknek – vagyis Télanyónak is – a konyhában a helye, ne akarjon elmászkálni otthonról.
A Wood’s Household Magazine 1871. december elsejei számában egy olyan történet jelent meg, amiben Télanyó, hogy bizonyítsa igazát, helyet cserél a Télapóval, de igencsak ráfázik, amikor leereszkedik a kéményeken, hogy otthagyja az ajándékot a gyerekeknek, ugyanis gonosz manók támadnak rá. A Godey’s Lady’s Book egyik nyolc évvel későbbi számában is hasonló sztorival találkozhatunk, Télanyó féltékeny lesz, a férje bőrébe bújna, de ő túljár az eszén, és csupa rossz ajándékkal tömi tele a zsákját.
Szerencsére jött Katharine Lee Bates írónő és költő, aki Goody Santa Claus on a Sleigh Ride című versével Télanyónak egy teljesen más oldalát mutatta meg. Ő nem a sokak által ideálisnak tartott háziasszony, aki süt, főz, takarít és nincsen véleménye. Goody egyenrangú partnere férjének, aki nem retten meg semmilyen feladattól, egy egyszerre kedves és határozott asszony.
Persze a Télapó így sem mer rábízni mindent, szerinte inkább otthon lenne a helye, de mégis sikerült meggyőzni arról, hogy elkísérhesse őt szenteste, és ki is húzza a bajból, amikor a lyukas zokni miatt az utolsó pillanatban majdnem veszélybe kerül a karácsony, ugyanis megfoltozza azt, ezzel is bizonyítva, hogy a nők által végzett munka is értékes.
A huszadik században szerencsére folytatódott Télanyó és úgy általában a nők emancipációja, bár nyilván van még hova fejlődni. „Télanyóra feminista ikonként kell tekintenünk, ő nem csak gyermeteg mellékszereplő. Az, ahogyan ő megélte a nőiességét, az a feminizmus lényege. Az Északi-sarkon ez azt jelentette, hogy támogatnia kellett a férjét és segítenie kell a közösséget”
– nyilatkozta egy 2019-es interjúban Lillian Ahenka, Flex Mami a ghánai-ausztrál influenszer. Hozzátette, Bates Goodyja, ahogyan Télanyó más ábrázolásai bizony azokhoz a nőkhöz szól, akik egy kis pihenésre, egy kis elismerésre vágynak, no meg arra, hogy nekik is jusson hely a szánkóban.