nlc.hu
Aktuális
Marienbadi randevú (Ferenc Józseffel)…

Marienbadi randevú (Ferenc Józseffel)…

Kamaszkoromban az volt a mániám, hogy a kiegyezés utáni Magyarországon kellett volna élnem. Mondjuk, 1867-tõl az elsõ világháború kitöréséig…




Földig érő, karcsúruhákban fogadni a hódolókat, bálozni, az első női írók maroknyi csapatába tartozni… De szép! Ezek az ifjonc álmok is szerepet játszottak abban, hogy varázslatos élményt jelentett a patinás csehországi fürdőhely: Marienbad. Az ember sétálgat az elegáns főutcán, és azt várja, hogy a következő sarkon elétoppanjon Ferenc József, és megemelje a kalapját…

Olyan szép, hogy eláll a lélegzet… Dús lombú, egészséges fák, hatalmas, csupavirág parkok, a századfordulón épült, gyönyörűségesen felújított paloták, szállodák, fürdők, szökőkutak… Mintha ideköltözött volna a bécsi belváros… Sissy világa jut eszembe, meg a nagymamán – hogy csapongjak egy kicsit –, aki a hetvenes évek átlag-csóróságában olyasfélékkel tömte a fejem, hogy gyerekkorában Erdélyben töltötte a nyarakat, a báli szezonokat meg a bécsi otthonukban (közben nehezen nyögtük ki a villanyszámlát…). Szóval tudtak élni az eleink! Mi, magyarok éppúgy, mint a csehek, az osztrákok, az angolok, a németek, az oroszok…

Hol vannak a honfitársaim?

Most – persze – nem grasszálnak baronesszek és grófnők a marienbadi főutcán, inkább német, angol, japán, amerikai és cseh turistákba ütközöm.
– Gyöngyszem! Fürdőzöm, szaunázok, sétálok, kirándulok, táncolok, tágítom a tüdőmet az egészséges levegőn, esküszöm, hogy jövőre a szüleimet is rábeszélem, töltsék itt szabadságukat! – lelkendezik egy huszonvalahány éves japán lány a Butterfly szálloda kávézójában. A következő percben őszinte irigységgel néz ránk: – De jó nektek, hogy magyarok vagytok! Tőletek egy ugrás ez a fürdőhely! Minden évben jöttök, ugye?
No, ez a mondat felbosszant. Egyrészt életemben először járok Marienbadban, másrészt bármennyire figyelek-fülelek, alig-alig találkozom magyarral (a valahai monarchia területén). Nem vagyok én idegenforgalmi szakember, de rögtön eszembe jut: agresszív reklámokkal küldik a honfitársainkat távoli földrészekre – méregdrága utakra –, közben e paradicsomról nemigen dobolnak. Miért? Pedig Marienbad idegenforgalmában vezető szerepet játszik egy magyar szállodalánc, és dr. Hornyánszky Zoltán (csehországi alelnök) olyan szerelmese e fürdőhelynek, mintha itt született volna. Neki köszönhetem, hogy végignézhettem sok patinás-gyönyörű szállodát, amelyekről „levakarták” a szocreál cafrangokat. Szóval jelen van a magyar szakértelem, de vendég alig!






Ha az abbé látná…

Ha Marienbad „csak” csodálatos vidékkel, szépséges épületekkel, templomokkal ejtené ámulatba a látogatóját, akkor egy lenne a világ vonzó nyaralóhelyei közül. Ám ez a vidék mást is „tud”. Évszázadok óta kényezteti vendégeit a gyógyvizeivel. Sokféle ásványi forrás tör itt a felszínre, létükről már a XVI. században tudtak. Akkoriban nem ismerték az összetételüket, hiszen Ferdinánd király 1528-ban még arra kérte a közeli monostor abbéját, hogy küldjön Prágába vízmintát, mert azt hitte, sót találnak benne… Csak 1779-ben végezte el a teplai monostor orvosa az ásványvizek analízisét, ekkor derült fény arra, hogy jótékonyan hatnak a vesére, a légutakra, a mozgásszervekre, a szívre, a keringésre, a bőrre, a potenciára. Az orvos saját pénzén építtette meg az első fürdőházat, ezután már nem lehetett megakadályozni az ásványvizek diadalútját. Új utak, parkok, fürdőházak épültek, a forrásokat tetővel védték. Persze, az emberi természet akkor sem volt különb, mint ma… Reitenberger abbét, aki egész életét a város felvirágoztatásának szentelte, feljelentették a császári udvarnál, hogy túl sokat költ a gyógyforrásokra meg a környék szépítgetésére, és Tirolba száműzték. Szegényen, elhagyatva halt meg 1860-ban, aztán az utókor kapcsolt… A város századik születésnapján emlékművet emeltek számára, Fundator urbis (a város alapítója) felirattal – ma is látható –, a hamvait hazaszállították, és a teplai monostor temetőjében helyezték el. Lám, másutt is megesik, hogy a nagyot alkotókat csak holtukban becsülik…






Persze, e szomorú történettel nemigen foglalkoznak Marienbad mai vendégei, inkább végigkóstolják az összes gyógyvizet (nekem a Karolina forrás vastartalmú vize ízlett legjobban, olyan lettem tőle, mint egy energiagolyó). Az egészségesek „csak úgy”, a betegek pedig orvosi előírásra tartanak itt ivó vagy fürdőkúrát, és veszik igénybe a több, mint százfajta kezelést. Masszázst, akupunktúrát, tornát, sokféle fogyasztó kezelést, használják a konditermeket, uszodákat. Csodálatos elegy: aki akar, gyógyul, aki akar szépül, és van, aki egyszerűen élvezi az életet! Remélem, szegény Reitenberger abbé látja, hogy nem dolgozott hiába…

A teljes cikk a 33. heti, augusztus 17-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top