nlc.hu
Életmód
Nyelvünkre írt betegségek

Nyelvünkre írt betegségek

Nyelvünk színe, formája és nedvessége, sõt felületének legapróbb elváltozásai is szerveink egészségérõl árulkodnak. Elég kinyújtanunk nyelvünket, és képet kapunk szervezetünk állapotáról.




A nyugati orvoslásban még nem terjedt el a nyelvdiagnosztika, a kínai gyógyászat egyik legfontosabb, több ezer éves múltra visszatekintő diagnosztikai módszere, pedig jelentősége sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Nyelvünk olyan, mint egy térkép – egész szervezetünk lenyomata, melynek minden zónája egy-egy szervnek felel meg, jelezve annak energiaállapotát. Felszínének elváltozásai már a konkrét betegségtünetek megjelenése előtt figyelmeztetnek az adott szerv, illetve az egész szervezet funkciózavarára, energetikai egyensúlyának felborulására. Ha komolyan vesszük ezeket az apró jeleket, megelőzhetjük a betegségeket.





Milyen az egészséges nyelv?

Rózsaszín és kissé nedves, ami a testnedvek és az energia szabad áramlására utal. Felületén vékony, egyenletes, fehéres bevonat látható, és nincsenek rajta törések, repedések, sebhelyek vagy tövisek. Nem duzzadt, nem petyhüdt, mozgékony és hajlékony. Szimmetrikus, nem túl hegyes és nem is túl lekerekített.

Mire utal a nyelv egészének színe?

• Vörös: a szervezetben felhalmozódott többlet melegre, lázas állapotra, vagy folyadékhiányra utal. A sötétvörös nyelv lázas betegséget, illetve a testnedvek kimerülését, az energiaáramlás és a vérkeringés diszharmonikus működését, pangását jelzi. Utalhat a szív-vékonybél akupunktúrás csatorna működési körének funkciózavarára is.
• Sápadt, fehér: energiahiányra, elégtelen, csökkent vérkeringésre, valamint a tüdő-vastagbél meridiánhoz tartozó szervek funkciózavarára utal.
• Sárga: a lép-hasnyálmirigy-gyomor akupunktúrás csatorna szerveinek funkciózavarát jelzi.
• Zöldes: a máj-epehólyag funkciózavarára utal.
• Feketés: a vese-húgyhólyag-nemi szervek működési zavarát jelzi.


Mire utal a nyelvlepedék színe és vastagsága?

A kínai diagnosztika szerint a nyelvlepedék a lép illetve a hasnyálmirigy működésének eredménye, így alapvetően az emésztőrendszer állapotát tükrözi.

• Vastag, fehér: gyomorrontásra utal
• Vastag, sárga: a gyomorban és a belekben étel halmozódott fel
• Száraz, sárga: a gyomorban és a belekben energiahiány keletkezett
• Mozgó lepedék: a gyomor és a lép alulműködésére, energiahiányos állapotára utalhat
• Hámló lepedék, sima vagy tükörnyelv: ha a bevonat részben vagy teljesen leválik a nyelvtestről, azt jelzi, hogy a szervezet immunrendszere meggyengült, és nagyfokú energiahiány lépett fel.


További árulkodó jelek

A nyelv első harmada a szív és a tüdő zónája. Ennek közepe, vagyis a nyelv hegye a szív állapotát jelzi, míg az első harmad két oldala a bal, illetve jobb tüdő egészségét tükrözi. A nyelvtest középső harmada a gyomor és a lép, míg hátsó, alsó harmada a máj, a belek, a vese, a húgyhólyag és a méh leképezése.







A NYELVTÉRKÉPÉRT KATTINTS IDE!
• Ha a nyelv hegye kékeslila: a szív helytelen energiaállapotát, gyengeségét jelzi
• Apró világos pontok a nyelv első harmadának két oldalán: hörgőhurutra utal.
• Sötétvörös vagy piros pontok a nyelv első harmadának két oldalán: a tüdő gyengeségére, alulműködésére utal.
• A nyelv hátsó harmadán U alakú sötét elszíneződés: érzékeny vastagbélre utal.
• A hátsó harmad két oldalának sötét, pirosas elszíneződése: veseproblémát jelez.
• Fogazott bemélyedések a nyelv két oldalán: emésztési zavarra utal.
• Merev, remegő nyelv: szívelégtelenséget jelez.
• Petyhüdt, vörös nyelv: a szív energetikai túlsúlyára utal.


Nyelvmasszázs

A kínai nyelvdiagnosztika által alkalmazott nyelvmasszázs nálunk szokatlan. Mivel a nyelv egész testünk leképezése, így annak masszírozásával, zónáinak stimulálásával a megfelelő szervek energiaállapota javítható, helyreállítható.





Tisztítsd a nyelved!

Egyes keleti kultúrákban elterjedt a nyelv reggeli tisztítása, mert szerintük ez a test és a lélek megtisztulását jelenti. Amerikai klinikai vizsgálatok szerint a kellemetlen szájszagért és sok szájüregi megbetegedésért a nyelvlepedék felelős, mivel a szervezet a méreganyagok egy részét a nyelven keresztül választja ki éjszaka. Ha nem szabadulunk meg reggel a nyelvlepedéktől, akkor a kiválasztott méreganyagok a napközben elfogyasztott táplálékokkal visszajutnak a szervezetünkbe, újramérgezve azt. Ezért a reggeli fogmosás alkalmával érdemes eltávolítanunk a nyelvlepedéket is, lehetőleg egy másik fogkefe segítségével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top