nlc.hu
Szabadidő
Craig David – The Story Goes…

Craig David – The Story Goes…

Közhely, de szerencsés ember az, aki szereti a munkáját, és egyben valóra tudta váltani gyerekkori álmát is. A „The Story Goes...” címmel vadonatúj albummal jelentkezõ R&B énekes, Craig David szerencsés ember.





Az angliai Southampton egyik lakótelepén felnőtt srác arcátlanul fiatalon került bele a brit, majd a nemzetközi zeneipar vérkeringésébe.

Még 20 éves sem volt, amikor társszerzőként és énekesként is közreműködött az Egyesült Királyság garage pápájának, Artful Dodgernek a Rewind című slágerében. Ez a dal a legjobb referenciának bizonyult ahhoz, hogy 2000- ben megjelenhessen a debütáló lemez, a sokatmondó Born to do it címmel. Vették is mint a cukrot, aminek a következménye tucatnyi szakmai elismerés, Grammy és MTV Awards jelölések, és olyan popikonok elismerése és vállveregetése, mint Bono, Quincy Jones, vagy P. Diddy.

A dolog beindult, a fiatalúr pedig – amellett, hogy a legfiatalabb brit előadóként csúcsokat döntögetett -, hű maradt a gyökereihez, és nem szállt el önmagától.

A második lemez, a 2002 novemberében megjelent Slicker Than Your Average elkészítése már keményebb diónak bizonyult. Az első lemez, és annak két bomba slágere a Walking away és a 7 days bizony magasra rakta a lécet. A lemez – bár minőségben nem ment alá az előzőnek, mégis kevésbé lett népszerű, annak ellenére, hogy a Stinggel közösen előadott duett, a Rise&Fall a slágerlisták élén landolt, és a The Times magazin az „év legkiemelkedőbb együttműködésének” nevezte. Teltházas turnék, fellépés a híres montreáli jazz fesztiválon, majd hősünk visszavonul, hogy átgondolja az életét, és mindazt, ami az elmúlt években történt vele.






Négy év hajtás után végre jöhet a töltődés, felfrissülés, és ami ehhez szervesen kapcsolódik, az új dalok alkotása. A srác felnőtt, hangja éretebb, kidolgozottabb lett. A „The Story Goes… „ című korong 14 dala visszakanyarodik az első lemez stílusához. Igazi dalok, kellemesen érzelmes, urban r&b stílusban – az életről, bulizásról, szerelemről.
Nincs bosszantóan túlvariálva, mint a kortárs előadók legtöbbjénél, így biztosan kellemes perceket okoz majd azoknak, akik szolíd gyertyafény, egy pohár finom bor mellett élvezik egymás fülledt társaságát, de melegen ajánlott azok számára is, akik szeretnének kiszakadni a világ rohanásából néhány percre.

01. All The Way
02. Don’t Love You No More (I’m Sorry)
03. Hypnotic
04. Separate Ways
05. Johnny
06. Do You Believe In Love
07. One Last Dance
08. Unbelievable
09. Just Chillin’
10. Thief In The Night
11. Take ‘Em Off
12. My Love Don’t Stop
13. Let Her Go 


Kiadó: Warner Music » 

Craig David honlapja »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top