nlc.hu
Életmód
Ilyen sminket szeret Ördög Nóra

„Elég egy kis pirosító, egy szempillaspirál és egy ajakápoló” – Ördög Nóra szereti a természetes hatású sminkeket

Ördög Nóra szépen elkészített sminkjével mindig csodálatosan mutat a televízió képernyőjén. A műsorvezető a hétköznapokban azonban kifejezetten figyel arra, hogy megőrizze arca természetes szépségét. Saját kozmetikai márkája, a Nora Beauty termékei is a mindössze pár lépésben kivitelezhető smink elkészítésében és a természetesség megőrzésében segítenek.

Mi a három legfontosabb tipp, amit adnál egy hétköznapi smink elkészítéséhez?

Nem kell túlgondolni, én is a piros lámpánál sminkelés nagymestere vagyok. Egy pici pirosító bőven elég arra, hogy üde arcot kölcsönözzön. De ha ennél egy picit több időnk van, akkor le lehet cserélni a hidratáló krémet BB krémre, hiszen az ad egy egységes arcszínt, amitől szebbnek, kipihentebbnek és hibátlanabbnak tűnik az ember bőre.

Néha elég egy kis pirosító az üde hatásért

Néha elég egy kis pirosító az üde hatásért

Ennek ellenére én magam sem szoktam mindig alapozót használni, az a célom – főleg nyáron, hogy minél könnyebb, minél lágyabb, egyszerűbb hatást érjek el. Az is nagyon sokat tud dobni az ember kinézetén, ha hidratáltak az ajkai. Nemrég került be a kínálatunkba egy hidratáló stick: ez egy olyan szájfény, ami nemcsak ápolja az ajkakat, hanem teltebbnek is tűnnek tőle. Kúraszerűen is érdemes alkalmazni. A szemre pedig sokszor bőven elég egy kis szempillaspirál.

Szempillák terén nem mindenki szerencsés, nekik mit javasolsz?

Ez így van, az én szempillám sem éppen ideális, mivel nagyon erős szálú, így nem könnyű felfelé ívelni. Én ezért általában rétegezve viszem fel a szempillaspirált: először felkenek egy vékony réteget a felső szempillákra, majd hagyom egy picit száradni. Csak ezután kenek fel rá még egy réteget, így sokkal intenzívebb hatást lehet elérni. Ha még ez sem elég, akkor fel lehet vinni egy harmadik réteget is, de azért óvatosan, hiszen nagyon kellemetlen és csúnya hatást kelt, ha a szempillaszálak összeragadnak. Szerencsére a Nora Beauty spirálkeféje ideális ehhez, szépen szétválasztja a pillákat.

A megfelelő spirálkefe elengedhetetlen a szép sminkhez

A megfelelő spirálkefe elengedhetetlen a szép sminkhez

Meddig nyúlik vissza az életedben a sminkelés?

Egészen kislány koromig: mivel versenytáncoltam, ezeken a versenyeken alapkövetelmény volt a nagyon erős smink, így meg kellett tanulnom, hogy készítsem el magamnak. Emlékszem, ahogy édesanyámmal mentünk a helyi parfümériába, ahol részt vettem sminktanácsadáson és -oktatáson, majd összeválogattam az első sminkeszközeimet, amiket nagyon nagy becsben tartottam. Az évek során azóta egy csomó trükköt ellestem a sminkesektől. Én is látom, ha valami jobban áll, így arra feltétlenül rá is kérdezek náluk. Persze egy profi egész máshogy készíti el a sminkem, más szögben látja az arcomat, mint én a tükörben, így hiába próbálom ugyanazokat a vonalakat és íveket megrajzolni, nem biztos, hogy ugyanúgy fog sikerülni. Ki kell kísérletezni, hogy melyek azok a sminkek, amit az ember szépen meg tud magán valósítani.

Mégsem arról vagy ismert, hogy a hétköznapok során erős sminket viselsz.

Igen, a hétköznapokban nem szoktam túlzásba vinni, ennek ellenére nagyon szeretek sminkelni. Amióta elkezdtem műsorvezetőként dolgozni, ez még fokozottabban része az életemnek: látom, követem az új trendeket. Mint nő, szeretem szépnek érezni magam, és a smink nagyon sokat tud ehhez hozzátenni, de a hétköznapokban erre most már kevesebb időm jut. Emellett viszont az is jólesik, ha nincs velem szemben olyan elvárás, hogy mindig mindenhol talpig sminkben jelenjek meg.

Ördög Nóra a természetes hatásban hisz

Ördög Nóra a természetes hatásban hisz

Úgy vagyok ezzel, mint a legtöbb nő: vannak olyan alkalmak, mikor nagyon élvezem a rajtam lévő sminket, de azt is szeretem, amikor teljesen natúr arccal létezhetek a nagyvilágban.

Ezt nyilvánosan is felvállalod?

Abszolút vállalom a smink nélküli arcomat, ezt elég sok fronton meg is szoktam mutatni, például a vlogjaimban vagy akár Instagram-fotókon. Mondanám, hogy van egyfajta tudatos küldetésem ezen a téren, de sokkal inkább arról van szó, hogy egyszerűen nincs bajom a sminkeletlen arcommal. Hozzászoktam, és azt sem bánom, ha az emberek is hozzászoknak ahhoz, hogyha szembejövök velük a boltban, akkor nem úgy nézek ki, mint amikor a tv képernyőjén látnak. Hiszen ez is én vagyok. Nem lenne életszerű a hétköznapok során ugyanaz az erős smink, mint a képernyőn, ráadásul időben is teljesen kivitelezhetetlen lenne.

Volt ennek a törekvésnek szerepe a sminkmárkád életre keltésében?

Igen, mondhatjuk, hogy így született a Nora Beauty. Az volt a célunk, hogy olyan sminktermékeket hozzunk létre, amik értünk vannak, hogy minél könnyebb, minél egyszerűbb eszközökkel, apró és gyors lépésekkel érhessünk el hatást az arcunkon. És itt tényleg nem kell nagy dolgokra gondolnunk: elég egy kis pirosító, egy szempillaspirál és egy ajakápoló. Az általunk fejlesztett termékek is ennek a jegyében születnek, hogy a hétköznapi nők is be tudják építeni egy könnyű smink elkészítését abba a néhány percbe, ami erre jut nekik. Hiszen attól kezdve, hogy számos területen kell helytállniuk, munkahelyük van, gyermekeket nevelnek, valószínűleg ez az egyik, amelyre a legkevesebb idejük jut majd.

Miért javaslod, hogy legalább egy pici sminket érdemes viselni bizonyos alkalmakkor?

Mivel jó érzés szépnek lenni, jól érezni magam, és bezsebelni az érte járó bókokat. Azt érezni, hogy önbizalommal telve tudok az utcára kilépni, mert azt érzem, hogy a jobbik felemet tudom kifelé mutatni a világnak. Ez pedig visszafelé is hat: ha az ember jól érzi magát a bőrében, és erre visszaigazolásokat is kap, az belülről is tovább lelkesít.

a Nora Beauty termékei egyszerű lépésekkel segítik a sminkelést

A Nora Beauty termékei egyszerű lépésekkel segítik a sminkelést

A koroddal változnak az igényeid a smink terén?

Nem tudom, hogy ez a kor előrehaladtával változik-e vagy inkább korszakaink vannak, de az évtizedek során sokat változott az ízlésem ezen a téren. Volt olyan időszak, amikor civilben is nagyon erős színű rúzsokat használtam, egyszerűen mert nagyon tetszettek az élénk színek a számon, de egy ideje már inkább a natúr színek felé fordultam. Korábban a szemem környékén is inkább erősebb színeket használtam, de most már egyre gyakrabban fordul elő, hogy még szempillaspirált sem rakok fel, mindössze egy pici pirosítót használok az arcomon. Az én életemben is váltogatják egymást bizonyos sminkkorszakok, ezek függnek az évszakoktól, a hangulatomtól és attól is, hogy épp hogy érzem magam a bőrömben.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top