Hiányzik a pezsgés

“Fantáziálok titkos randevúkról, csókokról, forró éjszakákról.”

Kedves Soma!

Néhány éve úgy éreztem, álmaim hercegét találtam meg. Tavaly összeházasodtunk. Az idő múlásával persze jobban megismertük egymást – vannak hibái neki is, nekem is, de alapjában véve jól megvagyunk, szeretjük egymást. Elégedett lehetnék.

Mégis előfordul, hogy rám tör a felismerés: az életem olyan, mint a langyos víz. Közeledem a harminchoz, és ahelyett, hogy gyereket vállalnék, újra kezdek bezsongani. Hiányzik a szórakozás, flörtölés, utazni vágyom, énekelni vagy táncolni tanulni, lovagolni, motorozni, szeretnék olyan dolgokat kipróbálni, amiket eddig még nem, egyszerűen hiányzik valami pezsgés!

És hogy mindezt mi váltotta ki belőlem? Egy pasi a munkahelyemen. Aki miatt feszült vagyok, mert legszívesebben az íróasztalra dönteném. Fantáziálok titkos randevúkról, csókokról, forró éjszakákról. Mert igazából csak ennyit akarok. Kalandot, persze úgy, hogy ne essen csorba a becsületemen. Ne mondja senki, hogy ez egy kurva. Igen, mindig ez a „másoknak megfelelni” kényszere. Gyűlölöm. Gyűlölöm, hogy az egész élet erről szól. Pedig az lenne a legfontosabb, hogy magunknak megfeleljünk, és békében, harmóniában legyünk önmagunkkal. Nem tudom, ebben a világban, ebben a társadalomban ez megvalósítható-e?

“… szeretnék olyan dolgokat kipróbálni, amiket eddig még nem, egyszerűen hiányzik valami pezsgés! “

Szóval itt van ez a srác, és valahogy felnyílt a szemem: beleposhadok a mindennapok monotonságába. Az az érdekes az egészben, hogy neki fogalma sincs arról, mit indított el bennem. Amit kénytelen leszek elfojtani. Mert nem akarok megbántani senkit, aki sokat jelent nekem. Tudom, hogy igazából az én hibám minden, hiszen én alakítom a saját életem, alapjában véve szabad vagyok, és akár meg is tehetném azokat a dolgokat, amikre vágyom. Meghozhatnám a saját döntéseimet. És valahogy mégis beletörődöm a helyzetbe.

Olyan, mintha hullámozna minden. Mintha két énem lenne, melyek állandó harcban állnak egymással. Freud jutott eszembe, valami olyasmit mondott, hogy az állati ént mindig próbálja visszafogni az erkölcsös én. Hát ilyesmit érzek én is. Mostanában szeretnék egy kicsit állatiasabb lenni, aki enged a vágyainak, az ösztöneinek.

A másik dolog, ami aggaszt, és a fenti témából fakad, hogy hogyan képes az ember a párja mellett leélni egy egész életet? Ugyanúgy, mint most, később is előfordulhat az, hogy vonzódni kezdek valakihez. Sőt, biztos vagyok benne. Egy ideje nem hiszek a hűségben. Hiszen nem gépek vagyunk. Előbb vagy utóbb mindenki alulmarad az ösztöneivel szemben. De hogyan fogok elszámolni a lelkiismeretemmel, ha engedek a kísértésnek? Vagy később máshogy fogom látni a dolgokat?
Kedves Soma, várom segítő válaszodat.

Üdvözöl: Lilla






Kedves Lilla!

Igen, később máshogy látjuk a dolgokat. Ugyanazon “mozi” belső szemüvege az évek folyamán állandóan változik. (Gondolj csak arra, hogy hogyan láttad a szüleidet, az alsós tanító nénidet, az akkori barátaidat 20 éve, 10 éve, 5 éve és most? )
De nemcsak embereket, hanem helyzeteket, folyamatokat, eszméket, ideákat is másként látunk. Én most a következőképpen látom a te helyzetedet. Nyilvánvaló, hogy a srác az irodából csupán indukátor. Ő az, aki olyan érzéseket indukált benned, amik egyébként előbb-utóbb nélküle is följöttek volna. Az, hogy felismerted, hogy az életed olyan, mint egy langyos víz, azt jelenti, hogy az életed egy langyos víz. Biztonságot adó, látszólagos és ideiglenes harmóniát, kiegyensúlyozottságot nyújtó, viszont kihívás nélküli, kispályás polgári élet.

Ezzel nincs is semmi baj, rengeteg embernek megfelel. Három centis élettérben élnek, munkahely, család, néhány haver, ugyanazok az ízek (ilyenkor nem is jó új ízekkel próbálkozni, mert az csak rávilágítana arra, hogy az életnek/ételnek hány kipróbálatlan kalandja lehet még), szóval a biztonságos szűk mezsgye, ami mögé be lehet bújni, és kimondatlanul is tudni a mélyben azt, hogy jobb a biztonságos korlát, mint a bizonytalanság.

De nyilvánvalóan te nem ez a csaj vagy. Téged hajt a véred, neked kell még valami. És az is biztos, hogy sokkal több, mint egy szexuális kaland. Mennyire felel meg a munkád a te személyiségednek? Mennyire tudod benne önmagadat adni? Mennyire találsz benne neked való kihívásokat? Egyáltalán, vannak benne kihívások, vagy csak a nyomorult rabszolga rutin? Mennyire, és miben éled meg a kreativitásodat?

Mert ha mindez nincs meg, nem csodálom, hogy hiába közeledsz a harminchoz, még mindig nem vágysz gyerekre. Egyébként a gyerekvállalás nem jelenti azt, hogy le kell mondani az élet örömeiről! Persze, az első néhány év nagyon intenzív szolgálat, de valójában minden szervezés és elhatározás kérdése! Miután szültem, még volt egy évem a Jazz Konziban, terhesen is végig koncerteztem. Miután a második is megszületett, rá két évre már a Komédium Színházban rendeztem a saját zenés előadói estjeimet. 30 évesen ejtőernyőztem, és ekkor kezdtem el táncolni tanulni is. (Jazz balett, jávai, flamenco, majd szakrális indiai tánc – 3 évig). Most, negyven felé pedig egyetemista lettem – pszichológia szakon.





Szóval akiben van invenció, akinek van elképzelése, az bármit megvalósíthat anyaként is. Az a nő, aki az anyaságára fogja, hogy nem tudta magát megvalósítani, mert le kellett mondania, az hárít, és saját magát is becsapja. (Isten mentsen a mártír anyáktól…) Szóval, ha hiányzik a szórakozás, flörtölés, utazás, énekelni vagy táncolni tanulás, lovaglás, motorozás, és valami pezsgés, akkor kezdd el! Akkor éld meg!

Mi és ki akadályoz ebben? Ha – a flörtölést leszámítva – a férjed bármelyiket is nem pártolja, akkor az nem is igazi szeretet! Hiszen hogyan is lehet olyan, hogy valakit szeretek, majd megtiltom, avagy nem támogatom azt, ami neki örömöt okoz, és ami őt építi, lazítja, tölti? Logikus, hogy ha szeretünk valakit, vele örülünk annak, ami neki jó. Szóval ne várd kívülről, hogy a pezsgés megkeressen és bekopogtasson hozzád, szervezd meg az életed! Válassz, dönts, és csináld! Éld meg, tetőtől talpig!

Ami a hűséget illeti, jelenleg a következőre jutottam. Vannak alapvetően poligám és monogám emberek. De már volt szerencsém olyat is látni, hogy valaki egy belső folyamat hatására átfordult poligámból monogámba. Természetesen poligám embernek is lehetnek monogám periódusai. Ez a kérdéskör nagyon régóta izgat, bátran mondhatom, hogy éveken át kutattam ebben a témakörben. Kb. 20 éve agyalok ezen a témán – egyszer még komolyabban összefoglalom a tapasztalataimat – legalább ezer emberrel beszélgettem már erről. Rájöttem, hogy elenyészően kevés a “zsigeri” monogám. Értem ezalatt, hogy nem azért “monogám”, mert elfojt, fél, önbizalom hiányos, meg akar felelni, nincs választási lehetősége, avagy már idős, hanem mert TÉNYLEG az. Az elfojtásos “monogám” egyébként az egyik legveszélyesebb fajta. (Ebbe a kategóriába sok keresztény becsúszik.) Ők azok, akiknek nagyon megvan a véleménye a sok feslett “kurváról”!

Az elfojtás egyébként a legismertebb elhárító mechanizmus, amelynek a jelentőségét Freud ismerte fel. Az ösztön-Énből eredő valamely motívumot (például a szexuális étvágy kielégítését új pasi útján), amely a tudatban megjelenik, a kontrolláló fölöttes-Én nem engedi meg (valamiféle tilalom), és ezért ez a vágy a tudatból a tudatalattiba szorul.

Viszont mint mindennek, az elfojtásnak is lehet előnye, és hátránya. Előnye, hogy a nem teljesíthető kívánságait, és kellemetlen elképzeléseit kiszorítja az ember a tudatából, így időszakosan megnyugszik. De ez csak egy ideig működik. Hátránya, hogy az elfojtás sok lelki energiát használ fel, ami az életenergia fékezéséhez vezet. Később akár neurózis is lehet belőle.

De, hogy mégse legyen olyan egyszerű a “képlet”, hadd idézzek neked Weöres Sándor A teljesség fele c. könyvéből, “A vágyak idomítása” című írásából:

“Ne mondj le semmiről, mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd, kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelidíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz, és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.”

Hát ez a lényeg! Azt a hatalmas energiádat, ami most ott buzog benned, rakd bele olyan dologba, amire tényleg vágysz, ami épít, táplál, old! Gondold végig, hogy megfelel-e a munkád a képességeidnek! A srácot az irodából nézd meg messziről, térben és időben távolról, vajon 5-10 év múlva is jelentene még valamit? Tényleg annyira izgalmas személyiség? Tényleg ő kell neked? Az együttélés – főleg a kiegyensúlyozott – nyilván az idő távlatában nem arról szól, hogy folyamatos váratlan kalandban legyen részünk a másik mellett. De mivel én magam is kaland-függő vagyok, ezért állandó izzásban vagyok. Sokáig beleestem abba a hibába, hogy a férjemre mutogattam, hogy ő nem adja meg, ahelyett, hogy elfogadtam volna egyből, hogy ő egy nyugis csávó, a pörgést magamnak kell biztosítani.

A flörtöléshez való viszonyulásról azt gondolom, hogy teljesen egyéni. Ki hogy képes kezelni, feldolgozni. Azzal nincs semmi gond, ha valaki tudja magáról, hogy alapvetően poligám természetű, hogy ha tudatosan elgondolkodik azon is, hogy a libidója egy részét hogyan képes szublimálni (merthogy egy bizonyos részét meg is kell élni), vagyis törekszik rá, hogy a képességeinek megfelelő munkában, alkotásban kiteljesedjék. Ha ezt nem teszi meg, “alsó kanálisokban” folynak majd el az energiái, amik őt is lehúzzák.

Én nem hiszem azt, hogy két összetartozó lélek legerősebb köteléke a hűség. (Persze az is oké, ha valakinek erre nagyon szüksége van, de mondom, mindez egyéni.) Számomra a feltétel nélküli elfogadás, vagyis a szeretet, és a sorsszerű közös út, ami mindennél fontosabb két ember kapcsolatában. A társadalom pedig nyilvánvaló, hogy tele van hazug szerepjátékokkal. Még jó, hogy ki lehet kukucskálni mögüle!

Soma Mamagésa

Soma a következő címre várja leveleiteket: soma@nlcafe.hu