Kárász István 2010 óta a Baranya vármegyei Versend polgármestere, ám ez idő alatt a bíróság kétszer is elmarasztalta sikkasztásért és csalásért: először 1,2 milliót, majd 4,5 millió forintot utalt át jogtalanul a saját számlájára. 2023-ban végül egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték költségvetési csalásért, de mivel ez ellen Kárász háromszor is fellebbezett, az ítélet csak idén február 20-án lett jogerős.
A sikkasztó polgármester ügyét végül a Népszava írta meg március 11-én, és mint a cikkből kiderült, hiába a jogerős ítélet, a polgármester továbbra is a helyén maradhatott. Csak a cikk megjelenése után döntött úgy a Kúria, hogy Kárász István alkalmatlanná vált a posztja betöltésére – írja a Népszava.
Az, hogy a helyén maradhatott, már csak azért is különösen kínos, mert a polgármesterrel szemben egy harmadik ügyben is folyik az eljárás, ahol már 74 millió forintot fizetett ki magának jogellenesen a falu pénzéből. Eközben a falu csődközeli helyzetbe került, az adóssága százmilliós, a hatóságok mégis hagyták, hogy évekig egy olyan polgármester dönthessen a falu pénzügyeiről, akiről akkor már tudni lehetett, hogy visszaél a hatalmával.
A polgármester végül csak a leleplező cikk megjelenésének hatására váltották le a posztjáról. Időközi választást nem tartanak, a három hónap múlva esedékes önkormányzati választásokig Kovács György alpolgármester lesz a falu vezetője. A fellebbezésekkel a a most leváltott polgármester további milliókhoz jutott, ugyanis a jogerősség kimondásáig felvehette a polgármesteri fizetését.
A lap által megkérdezett versendiek szerint Kárászt már rég le kellett volna váltani, csakhogy a polgármester jó kapcsolatokat ápolt a környék befolyásos kormánypárti politikusaival, akik hálásak voltak neki azért, hogy a faluban a szavazók 82,4 százaléka a Fideszre szavazott a legutóbbi választáson.