A halál kérdése már hosszú évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Ez nem is csoda, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi vár majd ránk az utolsó szívdobbanásunk után.
Van élet a halál után? (Fotó: Getty Images)
Bennem például a mai napig él egy történet, amit a családom mesélt el nekem a nagyapám halála kapcsán. A halála pillanatában, a kórházi ágyában fekve ugyanis egyszer csak megkérdezte a mamámat, hogy kik azok az emberek, akik bejöttek a szobába. Bár a nagymamám hiába mondta neki, hogy nem senki sem jött be a kórterembe és csak ők vannak bent ketten, a papám úgy tűnt, mintha már nem is rá figyelt volna, hanem arra a két emberre, akit ő látni vélt. Egy ideig csendben nézett maga elé, mintha valami szó nélküli nyelven kommunikálna velük, majd ezek után már csak annyit mondott a mamámnak, hogy:
„Margit, én most elmegyek. Nagyon vigyázz magadra!” – és ezek voltak az utolsó szavai.
Sajnos a nagypapámnak igaza lett. Tényleg itt hagyott bennünket jóval korábban, mint azt kellett volna, a mamám pedig azóta is itt van velünk, bár már 20 éve élete társa nélkül kell élnie az életét. Azonban léteznek olyan történetek is, ahol az emberek bár meghaltak, mégis visszatértek a halál torkából, történeteik pedig minden képzeletet felülmúlnak a halál pillanatáról.
Megnyugvás
Bár a beszámolók igen eltérőek, egy dologban rendkívül sok történet hasonlít egymásra. Azok ugyanis, akik a halál kapujában jártak, mind egyfajta megnyugvást éreztek.
„Apám szíve leállt mikor szívrohamot kapott és újra kellett éleszteni. A mai napig megtartotta a szívmonitor azon papírpéldányát, amelyen csak egy egyenes vonal látható. Azt mondta, elsöprő békességet érzett, olyat, amit még sohasem érzett korábban…”
„Egy alkalommal majdnem megfulladtam és én is pontosan ugyanezt a megnyugvást éreztem. Semmihez sem hasonlítható.” – erősítette meg a korábbi beszámolót egy másik halál torkából visszatért személy.
„Elsöprő békét és boldogságot éreztem, olyan volt, mintha csak lebegtem volna… Kicsit olyan volt, mint amikor halálosan szerelmes vagy egy személybe, majd megtudod, hogy ő is viszont szeret téged, majd még aznap megnyered a lottó ötöst is. Ez volt az én érzésem. Utána soha többet nem féltem már a haláltól.”
„Egy fekete űrt láttam, amiből a béke sugárzott. Nem volt testem és olyan érzésem volt, mintha a hátamon lebegnék az óceán hullámzó vizén ringatózva. Tudtam, hogy meghaltam, de azt is tudtam, hogy minden rendben lesz. Talán 20-30 másodpercig lehetettem ebben az állapotban, de nekem sokkal hosszabbnak tűnt…”
Üzenet valakitől
Voltak, akik a nagyapámhoz hasonló hátborzongató történeteket meséltek a halál kapujából.
A közelmúltban mindkét nagyapám elhunyt. Mindketten azt mondták a halálos ágyukon, hogy az édesanyjuk eljött értük, hogy elvigye őket
„Olyan megnyugvást éreztem, amit még soha életemben. Mindemellett pedig olyan színeket láttam, amelyeket nem tudnék leírni és melegséget is éreztem. Egyszer csak megláttam a nagyapám kezét az enyémben, aki azt mondta nekem: »Ez még nem a te időd. Vissza kell menned.«”
„A házastársam néhány percen át halott volt az éjszaka folyamán. Azt állítja, hogy nem látott semmit, de hallotta, ahogy az emberek éppen róla beszélek, csak olyan volt, mintha egy fal választott volna el minket tőle.”
„Láttam a nagyanyámat (akivel soha életemben nem találkoztam). Azt mondta, menjek vissza. Ezek után két hétig voltam még kómában.”
Van, aki semmire sem emlékszik
Bár ez a vallomás lehet a legijesztőbb, azonban olyanok is vannak, akik semmire sem emlékeznek a „másik oldalon” töltött pillanatokról – már, ha egyáltalán hiszünk a halál utáni létezésben.
„Semmire sem emlékszem azokból a másodpercekből, amíg a klinikai halál állapotában voltam. Amikor magamhoz tértem csak az számított, hogy az életemért küzdök.”
