nlc.hu
Család
Lukács Laci válása

Elvált 20 évvel fiatalabb feleségétől a Tankcsapda-énekese, Lukács Laci

Már a válásukat is kimondták.

Öt és fél év után véget ért Lukács Laci házassága. A Bors úgy értesült, hogy a Tankcsapda frontembere és a nála 20 évvel fiatalabb felesége békében váltak el egymástól.

Lukács Laci

Lukács László, a Tankcsapda koncertjén a Campus Fesztivál második napján Debrecenben 2022-ben – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az énekes 50 évesen vette feleségül Piroskát egy hatalmas buli keretében, ahol a család és a barátok voltak jelen. “Ő civil, nem zenész, de nagyon sok mindenben tud nekem segíteni. Ha valaki olyan életmódot él, mint mi, akkor a partnereknek, feleségeknek tudniuk kell kezelni és viselni ezt a helyzetet. Az én páromnak ez sikerült, egymás életét kellőképpen tiszteljük és szeretjük” árulta el akkor a kedveséről.

A házasságuk anno sokakat meglepett, mert a zenész addig örök agglegény hírében állt. Korábban azt mondta, csak olyan nőt vesz el majd feleségül, akiről tudja, hogy életük végéig együtt maradnak.

Nem tudni, mi vezetett házasságuk végéhez, de a bulvárlap információi szerint már ki is mondták a válásukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top