nlc.hu
Életmód
Hegedűs D. Géza szivarral indítja a napot

Hegedűs D. Géza szivarral és kávéval indítja a napot, de 25 kilométert biciklizik

A színművész részleteket elárult el a nagyon aktív életmódjáról, és arról, hogy mi tartja fiatalon.

Hegedűs D. Géza számára a reggel jelenti az énidőt, általában a nappal együtt felkel, nagyjából öt és hat óra között, majd kiül a teraszra, ahol élvezi a nyugalmat, hallgatja a madarak csicsergését, és nézi, ahogy ébredezik a természet. Erről maga a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező mesélt a Blikknek adott interjújában, amelyben életmódjával kapcsolatos részleteket is elárult.

A 70 éves színművész bevallotta, hogy van egy rossz szokása is, ami szintén a reggeli rituáléja része.

Két külön csészébe csinálok magamnak egy teát és egy hosszú, amerikai kávét és ezt a két forró italt egyszerre kortyolgatom, mellette pedig szivarozom vagy rágyújtok a pipámra

– mondta Hegedűs D. Géza, de hozzátette, hogy ezt a rossz szokását kizárólag reggel űzi.

Hegedûs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színmûvész a Víg-Presser-50 címmel Presser Gábor vígszínházi dalaiból rendezett koncert fõpróbáján Budapesten a Vígszínházban 2023. március 24-én

Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Víg-Presser-50 címmel Presser Gábor vígszínházi dalaiból rendezett koncert főpróbáján Budapesten a Vígszínházban 2023. március 24-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Emellett viszont nagyon aktív életet él, nem elég, hogy 13 különböző szerepet alakít, sokat olvas – egyszerre több könyvet is –, rengeteg kirándul, és nagyon szeret kerékpározni, 20-25 kilométereket szokott tekerni.

„Továbbá az úszás is közel áll a szívemhez, ha tehetem, minden reggel eljárok az uszodába, ahova bérletem is van” – mondta a korábban egy szerep kedvéért 20 kilót hízó színművész, aki úgy véli, elsősorban az életszeretet és a pozitív gondolkodásmód tartja fiatalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top