nlc.hu
Aktuális
A ráckeresztúri légibaleset áldozatai

Ráckeresztúri légibaleset: korábbi nagykövet és 19 éves utasa az áldozat

Hirtelen rosszullét vagy elhibázott manőver okozhatta a balesetet
ráckeresztúri légibaleset,

Kiderült, kik voltak a szombati ráckeresztúri repülőgépkatasztrófa áldozatai. Egy sikeres, 60 éves budapesti üzletember, egykori szingapúri nagykövet vezette a gépet, amit egy ismert, magyar műrepülőpilótától vásárolt. A lezuhant gépen egy 19 éves fiatal is ült, mindketten szörnyethaltak a becsapódáskor. A pilóta egy fővárosi egyetemen is tanított, a férfi többgyermekes családapa és cégtulajdonos is – értesült a Tények.

A két férfi sportrepülőgépe orral csapódott egy szántóföldbe akkora erővel, hogy a roncsokat és az áldozatok maradványait is markolókkal keresték a földben.

A tököli repülőtérről szálltak fel, majd körülbelül 30 km-rel odébb – Ráckeresztúr és Martonvásár között – kezdett zuhanni a gépük. Végül egy mezőgazdasági területen csapódott a földbe. 

A kutatás órákig tartott a tragédia helyszínén. Először csak egy áldozat került elő. Amikor munkagéppel felásták a helyszínt, akkor került elő a másik áldozat holtteste.

Egy repülési szakértő szerint a gép függőleges zuhanása hirtelen rosszullétre vagy hibás manőverre utalhat. “Nem túl nagy területen szóródtak szét a gép roncsai, ez annyit jelent, hogy gyakorlatilag függőleges sebességgel rendelkezett a légijármű, vízszintes sebességgel nem igazán” – nyilatkozta  Madas László, igazságügyi légiüzelemtetési szakértő, aki a motorhibát nem tartja valószínűnek.

Kiemelt fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top