 |
| A Hét témája a Nők Lapjában: Egyszer elrontottam, legközelebb jól csinálom? Kapcsolatainkat tönkretenni ketten szoktuk. Ha már elromlott, kár felelőst keresni, múltat felhánytorgatni. De megkerülhetetlen, hogy önvizsgálatot tartsunk, csak úgy, belső használatra. Tanulmányozni, hogyan is működünk. Nem történnek velünk fölöslegesen a dolgok csak, ha nem tanulunk belőlük. Minden félresiklott kapcsolatunk magában hordozza a fejlődés lehetőségét: a kudarcunk által üzen, legközelebb mit kellene másként tennünk. Ha nem akarjuk érteni, a következő alkalommal esetleg ugyanabban a kutyaszorítóban találjuk magunkat. Három nő és három férfi tisztelt meg minket a bizalmával, hogy elmeséljék nekünk: mikor, mit, hogyan rontottak el További írások: “Mindig a lányok rúgtak ki engem”» “Folyton egymásra licitáltunk”» “A volt feleségem nagyszerű ember”» A hölgyek kíméletlenül őszinte vallomását Mihalicz Csilla, az urakét Vig György jegyezte le. |
Nem sokkal utána megismerkedtem a mostani élettársammal. Ő az apám újabb kiadása: reál beállítottságú, precíz mérnökember, akinek élete értelme a spórolás. Az érzelmi tényezőkkel nem tud mit kezdeni, csakis azzal, ami mérhető. Nem véletlenül kerestem akkor, a válásom után egy ilyen, az apámhoz hasonló társat. Kicsik voltak még a lányaim (két és fél, illetve ötéves), nem akartam őket egyedül fölnevelni. Csakhogy alapvetően mások a választott értékeink, és szinte mindent különbözőképpen közelítünk meg: ha konfliktusunk támad, én meg akarom beszélni, mert úgy vélem, azzal oldjuk meg. Ő erre azt mondja: épp azzal gyártjuk a konfliktust, ha minden csip-csup ügyet kitárgyalunk. Ebből lett az, hogy nagy kupacokban állnak a szőnyeg alatt a problémáink, néha megbotlunk bennük, és egyébként élünk egymás mellett társas magányban.
Két nagy hibát követtem el: megalkudtam, miközben azt hittem, hogy csak kompromisszumokat kötök. És hagytam, hogy a hatása alá vonjon valaki, akiről azt hittem, a barátnőm. Ő harcos feminista volt, és másról sem beszélgettünk, mint hogy mennyire satnyák a férfiak, és milyen klasszak a nők. Nem gondoltam végig, hogy ha a férfiakat nem hagyjuk férfinak lenni, nem kérhetjük számon rajtuk, miért nem azok. Nem azt kell folyton keresni, hogy a másik miben hibás ebben a történetben csak áldozatok vannak. Főként a közös kislányunk, aki a huszonötödik terhességi héten, halmozottan hátrányosan született. Így aztán nincs mese, csinálni kell: hordozni a terheket. Az a szerencsém, hogy válságmenedzsernek születtem, és így is jól érzem magam a bőrömben.
A témáról bővebbet a Nők Lapja október 19-én megjelenő 42-es számában olvashatsz!
