nlc.hu
Életmód
68 év után rúgták ki

68 év után 2 napos felmondási idővel rúgták ki

A 82 éves Jill Cornick életében először van munka nélkül, miután közölték vele, hogy bezárják a boltot, amelyben 1956 óta dolgozik.

68 éve dolgozott – az utóbbi években nyugdíj mellett – ugyanabban a dorseti cipőboltban Jill Cornick, akit most elbocsátottak. A Clarks cipőbolt bezárt, a 82 éves Jill pedig két napos felmondási idővel veszítette el az állását.

Az idős nő nagyon elhivatottan dolgozott, még az 1969-es nászútját is elhalasztotta, hogy részt vegyen egy képzésen, és a 70-es években járókát állított a boltba fiának, Jasonnak, hogy folytathassa a munkát.

cipőbolt

A Clarks megköszönte Jill munkáját (Fotó: Profimédia)

Jill a közelmúltban háromnaposra csökkentette a munkahetét, de nem akart nyugdíjba vonulni, amíg a múlt csütörtökön hirtelen nem közölték vele, hogy a bolt a következő hétfőn bezár.

A döntés azt jelenti, hogy életében először nem dolgozik.

1956-ban kezdtem, és azóta ugyanabban a boltban vagyok. Jól éreztem magam, és reméltem, hogy még néhány évig fogom tudni csinálni, mielőtt teljesen nyugdíjba megyek. Nagyon nagy szégyen ez” – idézi a Yahoo ausztrál kiadása Jillt, aki már nem akar új munkahelyen dolgozni.

A 82 éves nő nagyon elérzékenyült, amikor a hír hallatára felkeresték a régi vásárlók, akik közül sokan virágot és csokoládét hoztak neki.

Sok ügyfelemnek segítettem az évek során, és néhány ember majdnem sírva fakadt” – tette hozzá. „Volt, hogy négy generációnak segítettem ugyanabban a családban a cipők méretezésében”.

A Clarks szóvivője így nyilatkozott: „Szeretnénk köszönetet mondani hűséges vásárlóinknak, akik nálunk vásároltak blandfordi üzletünkben, és továbbra is örömmel szolgáljuk ki őket teljes termékkínálatunkkal online és a közeli Clarks üzleteinkben, Wimborne-ban, Poole-ban és Bournemouth-ban.”

A szóvivő külön megköszönte Jill, csaknem 7 évtizedes munkáját is, mondván „ügyfeleink iránti elkötelezettségét mindenki nagyra értékeli a Clarksnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top