nlc.hu
Sztárok

Megvannak a Fort Boyard – Az erőd sztárszereplői

Kiderültek, hogy kik lesznek a szereplői a RTL új műsorának, a Fort Boyard – Az erőd című kalandjátéknak.

Az RTL ebben az évben tűzi műsorra a Fort Boyard – Az erődöt, amit legelőször 1990 nyarán adtak le a francia tévében Les Clés de Fort Boyard néven – majd később Fort Boyardra rövidítették a címét.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

A Fort Boyard eredeti formátuma szerint a versenyzőket fizikai és állóképességi kihívások elé állítják. A világ negyedik legnépszerűbb kalandjátékáról beszélünk, amely előtt csak a Lehetetlen küldetés, A rettegés foka és a Survivor áll. A Magyarországgal együtt összesen 34 országban sugárzott produkcióval egyébként a TV2 2000-ben már tett egy próbát. Azt a szériát anno Demcsák Zsuzsa vezette, az Erőd mestere Vizy András volt, míg az admirális a 2013-ban 92 évesen elhunyt Bárdy György Jászai Mari-díjas színművész. A 24 évvel a formátummal való első próbálkozás után az RTL ismét műsorra tűzi a műsort, melynek szereplőit már el is árulta a csatorna: 

A hírességek négyfős csapatokban szállnak majd egymással szembe, ezek a következőképp néznek ki: 

  • Első csapat: Nagy Alexa, Szőke Rebeka, Solti Ádám, Boráros Gábor;
  • Második csapat: Janicsák Veca, Varga Ádám, Kocsis Tibor, Dobos Evelin;
  • Harmadik csapat: Bódi Sylvi, Németh Kristóf, Frohner Fecó, Noé Viktor;
  • Negyedik csapat: Szorcsik Viki, Molnár Nini, Varga Viktor, Szécsi Zoltán;
  • Ötödik csapat: Kozma Dominik, Kocsis Alexandra, Hunyadi Donatella, Szalay Bence;
  • Hatodik csapat: Molnár Zsolt, Smaltig Dalma, Schumacher Vanda, Henry Kettner;
  • Hetedik csapat: Fésűs Nelly, Horváth Csenge, Ekhoe, Ozsváth Gergely „Mentha”;
  • Nyolcadik csapat: Gyenesei Leila, Diaz, Fluor Tomi, Járai Máté.

Mindezek mellett az is kiderült, hogy a formátum műsorvezetője Istenes Bence lesz, akinek segítségére Janklovics Péter humorista érkezik. 

5 fotó

Ez még nem minden! Igazi sztárparádéra számíthatunk az új műsorban, ugyanis Járai Kíra, Singh Viki, Sápi Vivien, Balázs Mercedes, Vásári André, Lil Frakk és Szegedi Fecsó is feltűnik majd a Fort Boyardban – az ő szerepüket azonban egyelőre még nem árulta el az RTL, ahogy azt sem, hogy a csapatok milyen sorrendben küzdenek majd meg egymással. 

Hogy pontosan mikor tűzi műsorra a csatorna a formátumot azt egyelőre még nem tudni, de a tervek szerint egy őszi megjelenési sávval terveznek. 

Via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top