nlc.hu
Szabadidő
Védettek a fecskefészkek

Amióta börtön járhat érte, kevesebb fecskefészket vernek le

Működnek a szankciók, a börtön- és pénzbüntetés már kellő fenyegetés, így kevesebb fecskefészket vernek le.

Nemcsak a fecskék, de fészkük is védett, ám sokakat ez nem érdekelt és leverték a madarak odúját. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az InfoRádióban arról beszélt, hogy van visszatartóereje a több százezer forintos bírságnak vagy akár a börtönbüntetés lehetőségének.

fecskefészek a falon

Fecskék a fészkükben (Fotó: Wikipédia)

Orbán Zoltán azt is hozzátette, hogy egy-egy fecske minimum egy kilogramm rovart pusztít el. Így a számítások szerint 2010 óta kétmillió fecskével van kevesebb, ez azt jelenti, hogy akár kétezer tonna rovar marad a nyakunkon, miközben a klímaváltozás egyik negatív hatásaként szinte évente jönnek újabb és újabb mezőgazdasági kártevők, továbbá a háziállatokra és emberekre veszélyes betegséget terjesztő rovarok – hangzott el a műsorban.

Arra természetesen van mód, hogy egy épület felújítása, nyílászárócseréje vagy bontása miatt a megyei kormányhivatal engedélyt adjon és költési időszakon kívül valaki szankció nélkül szedje le a fészket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top