nlc.hu
Sztárok
Szoboszlai Dominik igazi csapatkapitány

Igazi kapitány: Szoboszlai hordágyat vitt, majd a mezével tisztelgett Varga Barnabás előtt

Csoboth Kevin és a csapatkapitány Szoboszlai is tisztelgett sérült csapattársa előtt.

Elcsendesült a stadion vasárnap este, amikor a Magyarország-Skócia EB-mérkőzésen összeesett Varga Barnabás egy ütközést követően. A focistát először körbeállták a csapattársak, majd előkerült a ponyva, a hordágy és még a defibrillátor is. A helyszíni információk szerint a sportoló már a pályán magánál volt és kommunikált, egy stuttgarti kórházba szállították. Valószínűleg műteni kell, több csont is eltört az arcában. 

Sokan csak a fejükhöz kapkodtak, úgy figyelték a történéseket, de a mostanában sokat szidott Szoboszlai Dominik egy percig sem tétlenkedett. Amikor látta, hogy az orvosi csapat lassan vánszorog be a pályára, a kezébe vette az irányítást, kifutott a hordágyért és sürgette az orvosokat is, kézben tartott mindent, de azért látszott rajta, hogy aggódik a csapattársáért.

Megnézem
Összes kép (2)

Tisztelegtek csapattársuk előtt

A mérkőzést végül a magyarok nyerték Csoboth Kevin utolsó percben lőtt góljával, ezzel pedig mindent megtettek azért, hogy a legjobb csoportharmadikak között továbbjuthassanak az Európa-bajnokság következő körébe.

Csoboth a gólöröménél levette a saját mezét és felmutatta Varga Barnabásét – ami egyébként sárgalapot ért neki, de ez sem érdekelte -, a meccs végén pedig Szoboszlai Dominik vette fel a csapattársa felsőjét, ebben ment a magyar szurkolótábor elé.

Szoboszlai Dominik

Fotó: Getty Images

Jobbulást kívánunk Varga Barnabásnak, gratulálunk a magyar csapatnak!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top