nlc.hu
Utazás
40 órán át várakoztatták Ferihegyen a törökországi járat utasait

40 órán át várakoztatták Ferihegyen a törökországi járat utasait

Péntek délután helyett csak vasárnap reggel szállt fel a gép.

Péntek délután kellett volna felszállnia a Tailwind légitársaság törökországi járatának a Liszt Ferenc Repülőtérről. “Az Itaka Magyarország Törökországba vitt volna egy repülőgépnyi utast. (…) Péntek délután 16:40-kor kellett volna felszállnia a gépnek, de a 16:17-kor landoló járat jobb hajtóművét a Lufthansa Technics kezdte szerelni, és este 10-ig nem sikerült megjavítani. A sikertelen próbálkozás után az utasok visszakapták a csomagot és hazaküldték őket azzal, hogy másnap reggel 9-re kell újra kiérni a 11:40-kor induló géphez”mesélte az Utazómajomnak Edit.

A viszontagságok itt még nem értek véget. Másnap újra becsekkoltak a repülőtéren. Edit 17:20-kor még a mindig a terminálban volt az utastársaival együtt. Az egyre haragosabb utasokat akkor már rendőrök próbálták nyugtatgatni.

A járat végül vasárnap reggel 7 órára lett kiírva. Az utasok közül volt, aki feladta a reményt, hogy idén a török tengerparton nyaral és hazament, azonban jelentős tömeg még adott egy utolsó esélyt az utazásnak, még akkor is, ha csak 5 nap marad a nyaralásból.

Ma reggel végül 7 óra 10 perckor felszállt a gép a legelszántabb 60 utassal, akik kiböjtölték a 40 órás várakozást. Ők két nappal később érkeztek meg az úti céljukhoz, a törökországi Antalyaba.

Vitályos Eszter szerint megengedhetetlen, hogy a repülőtereken az információhiány miatt kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat. A kormányszóvivő szerint a légi járatok késésének több oka van: nyáron sűrűbbek a járatok, forgalmasabb a légtér, amelynek az orosz-ukrán háború is befolyásolja a forgalmát.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top