nlc.hu
Utazás
Háborognak a családosok a Balaton-átúszás horrorárai miatt

Háborognak a családosok a Balaton-átúszás horrorárai miatt

Nem hagyták szó nélkül az áremelést, nekimentek a szervezőknek.

Már az elmúlt években is fokozatosan drágult a nevezési díj a Balaton-átúszásra, az idei áremelés azonban minden eddiginél magasabb árakat eredményezett. Sok család számára, akiknek már nyári tradícióvá vált az éves sportprogram, lényegében luxussá vált az esemény. Az elégedetlenségüknek többen hangot is adtak a szervezők közösségi oldalán – írja az Economx.

Míg tavaly 16 ezer forint volt a nevezési díj az 5,2 kilométeres távra, addig idén már annak is 17 500 forintot kellett fizetnie érte, aki az első árfordulóban, azaz április 22-ig megtette ezt. Aki erről lemaradt, annak már 18 500 forintot kell fizetnie a nevezésért.

Nincs semmilyen csoportos vagy családi kedvezmény, így egy négytagú család számára 74 ezer forintba kerülne a Balaton-átúszás.

Ha viszont a helyszínen neveznének, akkor viszont már fejenként 20 ezer forintot kérnek el tőlünk a szervezők.

A drasztikus áremelkedés okozta indulatok miatt a szervezők is kénytelen voltak az ügyben megszólalni – jegyzi meg a portál. A szervezők kiemelik, hogy egy 12 ezer főt megmozgató eseményhez egy több száz fős szervezői csapat több hónapos, összehangolt munkájára van szükség, ami a vízirendészet, vízimentők, meteorológusok és vitorlásklubok munkájából tevődik össze. Ehhez pedig még hozzátársul – elmondásuk szerint – a biztosított útvonal mellett található, mintegy 150 vitorlásból álló úszófolyosó, valamint a vízirendészet, az orvosi személyzet és az esemény infrastruktúrájának költségei is.

Amúgy a június 29-i adatok szerint az indulási helyek kétharmada már elkelt a július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra. Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség van a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére, ennek a futamnak a résztvevői a déli partról indulnak és oda is érkeznek. Sőt 2021 óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Balaton-áthúzás, vagyis SUP-pal is át lehet szelni a tavat.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Varga György

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top