nlc.hu
Életmód
Mentőautóban született meg egy ikerpár Szegednél

Mentőautóban született meg egy ikerpár Szegednél

Már nem tudtak időben beérni a kórházba az ikrekkel várandós anyukával.

Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori – bár ilyen esetekről évente többször beszámol az Országos Mentőszolgálat – de az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható. Egy ilyen eset történt a minap. A Mentőszolgálat büszkén számolt be közösségi oldalán a rendhagyó szülés során nyújtott segítségükről.

Kiderült, hogy egy 38 hetes kismama kérte a mentők segítségét Szeged közelében. A mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülött mentőt is a helyszínre riasztott. Röviddel a mentőegységek megérkezését követően a várandós anyuka fájásai sűrűsödtek, így a mentősök felkészültek a szülés levezetésére.

Az életmentők segítségével a kismama pár perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett. A két kislány rögtön felsírt. A vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően az édesanyával együtt stabil állapotban szállították kórházba a csecsemőket.

Legutóbb amúgy június végén zajlott szülés egy mentőautóban Miskolcon. Akkor a fiatal, 38 hetes kismamával már el is indultak a mentősök a kórház felé, ám a járműben felgyorsultak az események. Az édesanya végül a mentőautóban hozta világra a második gyermekét a mentősök segítségével mindössze néhány perc alatt.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top