 |
Milán tehát kellőképpen fel volt ajzva, attól függetlenül, hogy gőze nem volt arról, mire is ez a sok felesleges csingilingi. A folyamat aztán, ahogy kell, 24-én délután csúcsosodott, amikor egymástól függetlenül állított be néhány rokon, és még barát is, hogy mindenféle ajándékkal alázzanak porig minket abból az alkalomból, hogy mi az ünnepek utáni nyugalom idejét szántuk az ő ajándékaik becsomagolására. Mindegy, mosolyogtunk, a sütőben sülő bejgliről beszélve szabadkoztunk, és igyekeztünk Milánra terelni a szót. A kisfiunkra, aki egy kis édes angyal, semmit nem értett az egészből, viszont mindenféle kellemes történetet tudtunk róla spontán elmesélni. Az egyik váratlan vendég megjegyezte, milyen kis lázrózsás az arca a mi kis drágaságunknak. Persze, gondoltunk mi, büszkeségtől dagadó keblű ifjú szülők, hát jön a Jézuska, ajándéközön, meghittség, szeretet, béke, hát hadd csillogjon a szeme a csillagunknak!
Este tíz körül kezdett aztán sugárban hányni. Zokogott és hányt. Felváltva. Aztán utóbbit majdnem én is, mire az apja a foga közül sziszegett rám, hogy szedjem össze magam. Kimosdattuk, tisztába tettük. Próbálkoztunk az orvosi ügyelettel. Egy rideg asszisztensnő volt az egyetlen, akivel kapcsolatba tudtunk lépni. Adjanak neki hányáscsillapítót! Az nincs itthon – mondta ijedten a párom, miután én összetúrtam a gyerek igencsak üresnek tűnő orvosságos dobozkáját. Hogyhogy? élénkült dacossá az asszisztensnő hangja. Aztán közölte kioktatóan, hogy egy kisgyerek mellett mindig kell hányáscsillapítót tartani. Püff neki, ezt eddig miért nem hallottuk? Vagy ha hallottuk, miért nem jegyeztük meg, vagy ha nem jegyeztük meg, hát miért nem vettünk csak úgy? Annyi felesleges dolgot hordtunk össze, hátha egyszer jól jön alapon.
Ügyeletes patika? Kikerestük. Taxi? Hívtuk. Apuka elviharzott, mint a filmeken. Milán közben nyöszörgött, de már nem hányt többet. Mire az apja visszaért, már egészen nyugodtnak tűnt. Kiderült, a morcos patikus nem akart adni hányáscsillapítót, mert azt csak receptre lehet, erre Milán szelíd apukája, karácsony ide vagy oda, dühös lett. Egy dobozra való kúppal tért haza. Miluska a kúp után reggelig aludt. Nem lett kifejezetten jókedvű napja, és bennünk is lelohadt a fénygirlandos felhajtás.
Karácsony volt, reggelre egy pici hó is esett. Kicsi fiunk délre már egészen békésen tekintgetett bele a világba. Jól volt. És ennél többre nem is vágytunk.
